Ez volt a magyarok 10 kedvenc filmje 2024 első negyedévében

A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a magyarok kedvence 2024 első negyedévében a Dűne: Második rész volt. A TOP 10-es lista 2. helyén szintén Timothée Chalamet-val a főszerepben a Wonka áll és dobogós A méhész.

A mafab.hu 10-es TOP listája úgy állt össze, hogy súlyozták a hazai nézők szavazatszámait, az értékeléseket valamint a film magyarországi összbevételét.

Feltétel az volt, hogy az adott film legalább 100 millió forint bevétellel bírjon,

így fordulhatott elő, hogy egyes nagyszerű és jó értékelést kapott filmek, mint például A fiú és a szürke gém sajnos nem került fel a listára. A Wonka és a Ferrari azért kerülhetett fel a listára, mert 2023 utolsó hetében mutatták meg, így csak 2024-ben tudtak bizonyítani. A tízből négy film is 500 millió forint felett hozott itthon.

2024 első negyedévében a magyarok kedvence 80 százalékos értékeléssel, több mint 858 millió forint bevétellel a Dűne: Második része volt a látnoki erejű Denis Villeneuve rendezésében. Paul Atreides csatlakozott a fremenekhez, hogy részt vegyen egy spirituális úton, és hogy beteljesítse sorsát. Az út végén ő lehet a Muad'dib. 

 

A TOP 10 második helyén szintén Timothée Chalamet-val a főszerepben a több mint 645 millió forint bevételt hozott Wonka áll 82 százalékos értékeléssel. Megismerhetjük Willy Wonka fiatalkori életét, miként vált a csokigyár vezetőjévé, és hogy miként találkozott az umpa-lumpákkal. 

 

Dobogós lett A méhész Jason Stathammel a főszerepben, mely 71 százalékos értékelést kapott és több mint 543 millió forint bevételt termelt. Egy férfi egyszemélyes, brutális bosszúhadjáratának tétje országos szintűre nő, miután kiderül róla, hogy korábban a Méhészek néven ismert befolyásos és titkos szervezet ügynöke volt. 

 

A negyedik helyen az Imádlak utálni végzett 64 százalékal és több mint 805 millió forint bevétellel. A csodálatos első randi után Bea és Ben tüzes vonzalma jéghideggé válik – egészen addig, amíg váratlanul újra össze nem találkoznak egy ausztráliai esküvőn. Így hát úgy tesznek, mintha egy pár lennének. 

 

Ötödik lett 86 százalékos tetszési indexszel és több mint 139 millió forint bevétellel a Kung Fu Panda 4. Közel egy évtized után a DreamWorks Animation izgalmas sorozatának új felvonásában a legfurább kungfu mester visszatér. Most az a feladata, hogy a Béke-völgy szellemi vezetője legyen.

71 százalékos értékelést kapott és több mint 267 millió forint bevételt hozott a hatodik helyen végzett az Enzo Ferrari munkásságát és életét bemutató Ferrari. A film 1957-ben játszódik, amikor a Ferrari részt vesz az 1000 mérföldes Mille Miglia versenyen. 

 

A hetedik helyen az Argylle áll, melyben a világ legjobb kémje, aki egy véletlennek köszönhetően kontinenseken átívelő kalandba bonyolódik. 58 % értékelést kapott és több mint 202 millió forint bevételt hozott. 

 

Nyolcadik helyen egyetlen magyarként a Most vagy soha! végzett 52 százalékos értékeléssel és több mint 236 millió forint bevétellel. Az 1848-as forradalom nagyszabású mozifilmes feldolgozása, melynek központi karaktere a lánglelkű költő, Petőfi Sándor. 

Yorgos Lanthimos új filmje, a Szegény párák lett a kilencedik. Elképesztő történet Bella Baxter fantasztikus fejlődéséről. A fiatal nőt a zseniális elméjű és szokatlan módszereket alkalmazó tudós, Dr. Godwin Baxter hozza vissza az életbe. Alakításáért Emma Stone Oscar-díjat kapott. 

 

Végül a legendás reggae-zenész életének és pályafutásának történetét bemutató Bob Marley: One Love zárja a TOP10-es sort.