Bayer Zsolt Magyar Péterről: Nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével ez a dupla nulla

2024. március 27. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyjából tíz éve rühelljük, utáljuk, kerüljük, megvetjük ezt a senkit, ezt a gazembert mi itt, a Fideszben, nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével, s azt is, hogy ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire”

– írja Magyar Péterről a Magyar Nemzeten közzétett publicisztikájában Bayer Zsolt.

Bayer szerint valaki kiszemelte a feladatra „ezt a műanyag szörnyeteget”, „miután gondosan feltérképezte, hogy egy narcisztikus pszichopatával van dolgunk, aki bármire (is) kapható lesz”.

A Fidesz-alapító publicista a Magyar által közzétett hangfelvételről azt írta, Magyar „az igazi narcisztikus pszichopatákra jellemző módon manipulálja az egész beszélgetést, a kérdéseknek álcázott állításokat adja a másik szájába, s mindent úgy irányít, hogy elhangozzék az, amit ő akar”, így az sem derül ki belőle, hogy Varga mit akart mondani.

Magyar Péter kedden ismét elment az ügyészségre tanúvallomást tenni, ami előtt nyilvánosságra hozta azt a felvételt, amelyről előzetesen azt mondta, hogy az 2023 januárjában készült az otthonukban, miután Varga arról beszélt neki, hogy egy maffiakormányban van, amiből nem lehet kiszállni. A volt igazságügyi miniszter a felvételen azt mondta, Rogán Antalék kihúzatták magukat az iratokból, Polt Péter pedig nem ura a helyzetnek az ügyészségen, Völner Pálnak pedig már 2021 tavaszán szóltak a nyomozásról és kérték, hogy „hagyja abba”, de nem hagyta. Magyar szerint a felvétel nyilvánosságra kerülése után a kormánynak nem marad más választása, mint hogy lemondjon.

A felvétel nyilvánosságra hozása után Varga Judit hosszú Facebook-posztban reagált. Azt írta, volt férje napok óta terrorizálta, így aztán a nyilvánosságra hozott felvételen azt mondta neki, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljon. Ebben a bejegyzésben írt arról is, hogy számtalan esélyt adott Magyarnak az újrakezdésre „a kapcsolati erőszak szörnyű évei során”, és egy konkrét esetet is leírt, amikor állítása szerint az akkori férje könyvekkel dobálta meg.

Pár órával később Varga újabb hosszú bejegyzésben írt „egykori borzalmas házassága” részleteiről, amelyben volt férjét nárcisztikus bántalmazóként jellemezte. „Nem hagyhatom, hogy a lelkünket kétszer is megölje egy súlyos narcisztikus személyiségzavarban szenvedő, gonosz ember. Egyszer a folyamatos bántalmazás során, másodszor pedig a múlt elfedését célzó hazugságaival”. A volt igazságügyi miniszter azt írta, Magyar többször is fenyegette és megzsarolta a hangfelvétellel.

Bayer Zsolt szerint „ma olyan világban élünk, ha egy nő előáll azzal a történettel, hogy húsz évvel ezelőtt(!) Donald Trump megerőszakolta egy nagyáruház próbafülkéjében, azt mindenki készpénznek veszi, és a megvádoltnak esélye sincs bizonyítani a vád ellenkezőjét. Ilyenkor a harcos feministák és jogvédők egy emberként követelik a »bűnös« meghurcolását. Ugyanezek most hallgatnak. Vagy inkább kussolnak. Mert a vélt politikai haszon mindennél fontosabb”.

E. Jean Carroll 2019-ben írt először nyilvánosan arról, hogy Donald Trump a kilencvenes években megerőszakolta egy New York-i áruház próbafülkéjében. Carroll 23 évvel az eset után, 2019-ben feljelentést is tett az ügyben, a volt amerikai elnököt tavaly májusban bűnösnek mondták ki szexuális zaklatás vádjában.

A Magyar Péter által közzétett hangfelvételre a kormányzati reakció Gulyás Gergelytől jött egy 23 másodperces videó formájában. A Telex által megkeresett minisztériumok a felmerülő kérdésekre mind azt közölték, hogy azokra a Miniszterelnökséget vezető miniszter videós posztja ad választ. „Sok hűhó semmiért. Kipukkadt a lufi! Egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez” – mondta Gulyás a videóban.

„Önmagában ez a felvétel, más bizonyíték nélkül nem lesz elegendő ahhoz, hogy egy büntetőügy a vádemelésig jusson” – mondta a Telexnek Ambrus István, az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékének docense a hangfelvételről. A felvételen a jogász szerint egyetlen állítás – Varga Judit volt igazságügyi miniszter szava – szerepel csak, és semmilyen további, konkrét bizonyíték nincs az elkövetésre, azaz arra, hogy Rogán Antal vagy más kormányzati szereplő közbenjárására, javaslatára az ügyészség kihúzott volna részleteket a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagából.

A Központi Nyomozó Főügyészség pedig azt írta, az ügyészségi iratok „eltüntetése, átírása nemcsak jogi, hanem fizikai képtelenség is,” ezek ugyanis dokumentálva vannak a keletkezéstől kezdve, nem egy helyen tárolják őket, és megjelennek más adattárakban is, például a titkos műveleteket végző szerveknél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!