Szegedi orvosok és szolnoki reumatológus is érintett az ortopédcipő-ügyben

2024. március 27. – 08:23

Másolás

Vágólapra másolva

Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben – közölte a Police.hu. Az ügy több mint másfél évvel ezelőtt indult a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján, amikor is gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás miatt eljárás indult a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál. Lényege, hogy az érintett cégek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat, és ebben orvosok is segítségükre voltak azzal, hogy felírták a termékeket.

Március közepén a Csongrád-Csanád vármegyei nyomozók hajtottak végre akciót: az ügyekben két szegedi cég szerepel, mindkettő gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. 2018 és 2022 között mindkét kft. jogosulatlanul igényelt vissza állami támogatásokat – az egyik több mint 90 millió, a másik közel 130 millió forintot.

Az első céggel egy szegedi ortopéd és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos állt kapcsolatban. Ellenszolgáltatásért cserébe úgy írt fel vényre gyógyászati termékeket, hogy a páciensekkel nem is találkozott. A személyes adatok ugyan valódiak voltak, de az érintettnek nem volt tudomása a vényfelírásról, a gyógytermékre szükségük sem volt. Ez az orvos közel 9 millió forint megszerzésében működött közre.

A második vállalkozás egy szolnoki reumatológus szakorvossal és egy szegedi ortopéd-traumatológussal állt üzleti kapcsolatban. A szolnoki orvos több mint 9 millió forint, a szegedi orvos több mint 21 millió forint hasznot hozott a cégnek, ugyanúgy, mint egyik üzletkötőjük, egy kecskeméti nő is, aki szintén több mint 21 millió forinttal gyarapította a társaság bevételét. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás elkövetése miatt mind a négy elkövetőt, akik szabadlábon védekeznek. Az ügycsoportnak jelenleg 64 gyanúsítottja van: 28 orvos, 20 cégvezető, 11 alkalmazott és 5 orvosi asszisztens.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!