Egységesek voltak, sikeresek lettek az Operaház dolgozói

Somfai Péter 2024. március 27. 07:00 2024. márc. 27. 07:00

A Magyar Állami Operaház dolgozóiban évek óta gyűlt az elégedetlenség és most egyetlen olyan részleg sem volt, amelyet szembe lehetett volna állítani a többivel. Ebben látja a múlt héten kezdődött és végül megállapodással zárult sztrájk sikerét Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, a sztrájk egyik vezetője. A Hírklikknek elmondta, a zenészeknek, az énekkarnak, a műszaki dolgozóknak elegük lett abból, hogy sok éven át érdemben nem emelkedett a fizetésük, méltatlanok a munkakörülményeik, de a főigazgató tárgyalni sem volt hajlandó a – szerinte – „arcpirító” követeléseikről. Vasárnap estére Ókovács Szilveszter kapitulált.  

A főigazgató elbízta magát? Minden fórumon arról beszélt, hogy a szakszervezetek 13 éve nem tudtak eredményes sztrájkot összehozni, és ez most sem lesz másként. 

Egy percet sem aggódott, pedig ezúttal kellett volna. 
 
Már 2013-ben is sztrájkhangulat volt a színházban, 2017-ben és 2919-ben ismét nekifutottak, igen csekély eredménnyel. Mi változott azóta?

Felismertük, hogy a mostani életünket általánosan jellemző nehéz gazdasági helyzetben a munkavállalói rétegek egyre kiszolgáltatottabbá válnak, ami nemcsak az Operán kívüli világra vonatkozik, hanem a ház falain belül is ez a helyzet. Most alaposan felkészültünk, sorra vettünk minden olyan problémát, amely mellé nemcsak az egyik, vagy a másik munkaterület dolgozói, hanem a színház meghatározó számú munkatársa hajlandó kiállni. Kialakult egy olyan követeléscsomag, amiben nem volt olyasmi, ami alkalmas lehetett volna a sztrájkolók megosztására.   
 
Mennyi időre volt szükség ehhez?

Évek óta gyűlt bennünk az elégedetlenség. 2014-ben Ókovács Szilveszter, aki már akkor is a színház főigazgatója volt, hosszas tárgyalások után végre hajlandó volt megkötni a kollektív szerződést, de alig három év elteltével váratlanul, álnokul, fel is mondta. Úgy érezte, túlságosan megköti a kezét. Önmaga „sajátos munkajogi szabályai” szerint akarta működtetni a házat, amibe belefért az is, hogy a dolgozók bérét illetően sem volt hajlandó engedményekre, átlépett minden olyan foglalkoztatási szabályt is, amit az előadóművészekre vonatkozó törvények pedig előírtak volna számára. 
 
Fel sem vetődött senkiben, hogy egy ennyire „látványos” sztrájknak egzisztenciális következményei is lehetnek?

Aki Magyarországon hajlandó szembemenni a hatalom – legyen az akár csak egy Operaház méretű intézmény – akaratával, annak ezzel is számolnia kell. Nem csak a sztrájknak, akár a véleménynyilvánításnak is következményei lehetnek. Gyakorlatilag bárki hipp-hopp kegyvesztetté válhat, előkerülhetnek róla olyan „dolgok”, amelyeket a múlt homályából kaparnak elő. Ugye nem kell erre példákat említenem?
 
Az Operaházban dolgozók elhitték, hogy a szakszervezet meg tudja védeni őket ettől?

Ha a helyi szakszervezetnek tekintélye van, ha elhiszik a vezetőiről, hogy oda tudják valaki mögé állítani a közösséget, akkor igen. Úgy látszik, mi el tudtuk magunkról fogadtatni, hogy képesek vagyunk erre.
 
Az ODFSZ honlapján azt írják, Bárány Balázs Pétert „maguk közé hívták”. Honnan? 

Nem sok közöm van a művészeti szakmákhoz. Gépészmérnök vagyok. Életem nagy részét a vasútnál töltöttem. Korábban a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete volt a munkahelyem, amíg nyugdíjba nem vonultam. 
 
Akkor a korábbi sikeres vasutas sztrájkok jó iskolát jelentettek…

Így van. A kilencvenes évek elejétől már aktívan részt vettem a VDSZSZ akcióiban, majd húsz évig az alelnökük voltam. Amikor nyugdíjba mentem, 2009-ben néhány operaházi dolgozó megkeresett és rábeszélt, hogy segítsek nekik szakszervezetet alapítani. A színházzal azóta sem állok semmiféle jogviszonyban.
  
Mégis hajlandó volt tárgyalni önnel a főigazgató, pedig nem lehetnek túl jó viszonyban.

Ami azt illeti… Ebben a pár napban, amikor itthon is, külföldön is az operaházi sztrájktól volt hangos a művészvilág, oda-vissza elhangzottak egymásról „kemény” kijelentések, de biztos vagyok benne, hogy most, a megegyezés után, el fog ez is csendesedni. A sztrájkot nem fejeztük be, csak felfüggesztettük. Úgy látszik, sikerülhet közös akarattal április 30-ig a kollektív szerződést is tető alá hozni. Remélem, akkor majd „a múlt megszépítő fátyla” borul a történtekre, ismét béke lesz az Operaház falai között.
 
Elégedett a most aláírt megállapodással? Minden lényeges kérdést megoldottak?   

A legfontosabbnak azt tartom, hogy a korábbi merev elzárkózás után március 23-24-én egyetlen nap alatt sikerült tető alá hozni a kilenc pontos megállapodást. Gondolja csak el: évekig ezek közül a követelések közül tapodtat sem engedett a főigazgató. Korábban minden kérésünk elől azzal zárkózott el, hogy ha bármelyiket bevezetnék, „vége lenne az Operaháznak”. Most majd lesz a zenekarnak művészeti tanácsa, betartja a színház a szakma foglalkoztatási törvényeit, és hetente egy pihenőnapot biztosítanak a zenészeknek is. Megállapodtunk. Nem adtunk a vezetésnek ultimátumot, a felek közös akaratából született az egyezség. És ezzel csak a sztrájknak lett „vége”, az Operaháznak nem. 
 
Mivel sikerült áttörni a főigazgató ellenállását?

Azzal, hogy belátta, következetesek és állhatatosak vagyunk. Hogy nem lehet kijátszani egyetlen szakmát sem a másik ellen. Egyetlen zenész, öltöztető vagy díszletező sem fordul szembe a társaival. Ókovács megpróbált sztrájktörő zenekart szerződtetni, de nem talált egyet sem, amelynek tagjai, akár a felajánlott magas gázsi ellenében, hajlandók lettek volna beülni a mi zenekarunk árkába. Küzdelmünk közös a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) helyi alapszervezetével. Annak vezetőjével, Rotter Oszkár barátommal egymást támogatva mentünk és megyünk a tárgyalásokra.
 
A mindössze öt napos sztrájkjuk sikeréből mások is okulhatnak. 

Minden hasonló szakszervezeti akció sikerének az egységes fellépés, az összefogás a titka. A közelmúltban Magyarországon volt jó néhány olyan sztrájkkísérlet, ahol a jobb munkakörülmények, a magasabb bér kiharcolása volt a tét, de olyan egy sem akadt, ahol ne lettek volna a „falon belül” sztrájktörők, olyanok, akik az állásukat féltve nem álltak a többiek mellé. 
 
Most megállapodtak. Az „alkotók” pihennek?

Még fel kell tenni az í-re a pontot. Meg kell kötni a kollektív szerződést, azzal a munkaügyi vitákat is le kell zárnunk. Ki tudja megmondani, mit hoz a jövő? – zárta a beszélgetést Bárány Balázs Péter, a sikeres operaházi sztrájk egyik szervezője.