Azok a csodálatos, de félreértett kaktuszok

GolfÁramlat

Azok a csodálatos, de félreértett kaktuszok

Míg idehaza általában csak a kertészeti árudák színes, „gyerekeknek első ideális növény” kaktuszaival találkozhatunk, addig a kaktuszfélék családja ennél jóval összetettebb képet mutat. A közel 2000 fajt magába foglaló Kaktuszfélék (Cactaceae) mind változatosságban, mind hozzáadott értékben sokkal többet tudnak annál, amit eddig láttunk belőlük – mindezt Európa legnagyobb kaktuszgyűjteményében tudhattuk meg.

1995-ben egy kaktuszokért rajongó család úgy döntött, hogy a kedvenc növényeikben rejlő csodákat szeretnék másoknak is megmutatni, így hát megnyitották a Cactualdea park kapuit, ahol a természetet a legtisztább formájában mutatják be szúrós kedvenceiket. A Beisel család alapította park mára már több, mint ezer fajt számlál – ezáltal Európa legnagyobb kaktuszgyűjteményével büszkélkedhetnek.

Azok a csodálatos kaktuszok…

Azt már a legtöbben valószínűleg tudjuk, hogy a kaktuszok egyik legnagyobb ismérve, hogy leveleik tövisekké módosultak – mindezt azért, hogy óvják megvastagodott szárukat, amiben a nedvességet tartalékolják. Erre már csak azért is nagy szükségük volt, mert a sivatagi körülmények között sok állat is mindent megtesz azért, hogy vízhez jusson, így a helyváltoztatásra képtelen növények jobb híján csak kellemetlen, szúrós eszközeikkel tudják megvédeni magukat.

Evolúciójuk során a kaktuszok  valamennyi élettevékenységüket a törzsbe helyezték át, ide épültek be zöld színtesteik is, amik a nap energiáját felhasználva a növény táplálkozásában, felépítő anyagcseréjében játszanak fontos szerepet. Így a kaktuszok megszabadultak a leveleiktől (bár egyes fajok a fiatal hajtásaikon fenyőtűszerű levélkéket növesztenek, amik az első szárazabb időszakban leszáradnak, és nem nőnek ki újra). 

A legnagyobb tévhitek

Való igaz, hogy a kaktuszok nagyon jól tűrik a szárazságot, de ez közel sem jelenti azt, hogy végtelenségig elvannak víz nélkül. Sokkal jobban fejlődnek, ha hozzájutnak a megfelelő vízmennyiséghez, ezért a legjobb, ha két öntözés között hagyjuk kiszáradni a talajukat, majd utána újra öntözünk.

Hozzászoktak ugyan a forrósághoz is, de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül jót is tesz nekik.

A kaktuszok örök túlélők, az extrém melegeket is átvészelik, de a forró nyári időszakokban nekik is szükségük van a gyakoribb vízpótlásra.

 

A legtöbbekben úgy élnek a kaktuszok, mint olyan növények, amelyeknek nem lehet bajuk. Ez is hatalmas tévedés. Miközben a többi növénynek a száraz levegő tud veszte lenni, a kaktuszok a párás környezettől menekülnének… Ráadásul a meleg, párás levegő kedvez a gombabetegségek terjedésének, így általában (a túlöntözés mellett) a párás környezet és a gomba okozza kaktuszaink rossz állapotát. Ha a növény a saját színéhez képest megváltozik: barnul, szürkül, varasodik, vagy különböző horpadások, rothadások keletkeznek a felszínén, majdnem biztos, hogy gomba okozza a problémát.

Kaktuszok Magyarországon

Egy korábbi írásunkban írtunk már arról, hogy – mint minden más növény esetében – a kaktuszoknál is ésszel és felelősséggel kellene meghúzni a hazai tartási körülményekre vonatkozó határokat. Bármennyire is rajong valaki a kaktuszokért, azoknak a szabadban, a magyar flórában nincs semmi keresnivalójuk, és óva intünk valakit attól, hogy (akár csak jószándékból) a szabadba ültessen. Saját kertünk sem kivétel ez alól: bár ültethetünk kaktuszokat, arról gondoskodnunk kell, hogy azok ne vadulhassanak ki onnan!

Ahol az ember lábát veti, ott kaktusz teremhet – az alföldi kaktusz-sztoriról

Nemrég futótűzként terjedt az interneten az Alföldet letaroló kaktuszok híre. Mint egy vadnyugati szenzáció, úgy ontották magukból a sivatagi szlogeneket a legkülönfélébb fórumok, és az ötödik főcím után már félvilágvégében érezhettük magunkat. Mivel a beszámolók sok helyen túlzóak és félrevezetőek voltak, nem árt tisztázni néhány kérdést a kaktusz-sztori kapcsán.

Ezt leszámítva a kaktuszok világa elbűvölő tud lenni, és idehaza igen népes rajongótábora van ezeknek a növényeknek. A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete szervezett keretek között teszi lehetővé a kíváncsi érdeklődők kaktuszvilágba merülését, és lehetőséget ad a kaktuszgyűjtemények bővítésére, cserékre, szakmai utazásokra. Oldalukon még magokat is rendelhetünk, de nem győzzük hangsúlyozni: mindennek csak felelős gondolkodással kezdjünk neki! 

 

Ha szeretnénk segíteni a természetvédelmi szakemberek munkáját, akkor jártunkban-keltünkben kaktuszt észlelve bejelenthetjük azt a Kaktuszok a természetben Facebook oldalon vagy az illetékes nemzetipark-igazgatóság szakembereinek. Az észlelés rögzítése fontos, hiszen

egy év alatt összesen 76 olyan helyszínre derült fény, ahol kaktuszok telepedtek meg a természetben.

Márpedig ezek a kivadult (vagy kiültetett) kaktuszok terjedni kezdhetnek, veszélyeztetve az őshonos növény- és állatvilágot, illetve a terület mezőgazdasági, illetve rekreációs célú hasznosítását. A mediterrán országok sziklagyepjeit sok helyen már úgy elborították a kaktuszok, hogy nem csak őshonos állat- és növényfajok, de már a birkanyájak is kiszorultak onnan – ez pedig hosszútávon nagyon súlyos következményekkel járhat.

Rövid kaktusz kisokos hazai hobbikertészeknek

Ha kaktuszok kerülnek szóba, mindenkinek a sivatag képe ugrik be elsőre, de a kaktuszok valójában nem a homokon, hanem egy különleges keverékű földben érzik igazán jól magukat: ez nem más, mint lombföld, virágföld és durva szemcséjű homok keveréke. Jó vízáteresztő képességű talajra van szükségük, mert a pangó vizet nagyon nem szeretik.

Ugyanennyire nem szeretik a gyakori átültetést: maximum három-négyévente kerülhetnek új helyükre, új edényükbe. Érdemes nagyobb edénnyel kezdenünk, mert a kis kaspók hamar felmelegszenek, és a gyökerek felforrósodását nagyon nehéz elviselnie a növénynek – még a kaktusznak is!

 

A telet átvészelik bent is, de nyáron (májustól októberig) érdemes a szabadban tartanunk őket, és gondoskodnunk róla, hogy naponta legalább 3-4 órát intenzív napfürdőn lehessenek. A kaktuszok jól bírják a hőingadozást, de az erős szél és a hosszú esőzések nem tesznek jót nekik. Maximum hetente egyszer öntözzük őket!

Sajnos a legtöbb kaktusz a teleltetés során leli halálát, és pont ez az, ami általában elveszi a kedvét egy kezdő kaktusznevelőnek. Ha azonban pár apróságra odafigyelünk, akkor valóban „gyerekek ideális első növénye” lehet a kaktuszból. A legfontosabbak:

  • A kaktuszok alapvetően nem szobanövények – ezt nem árt megjegyeznünk! Nyáron sokkal jobb helyük van a szabadban, télen pedig hűvösebb szobára van szükségük, mint amilyenre mi fűtjük otthonainkat.
  • Télen világos helyiségben, 5-15 °C között pihentessük őket!
  • Ha túl melegben teleltetjük őket, akkor megnyúlnak a fényhiány miatt!
  • Bár viszonylag igénytelen növények, azért ne feledkezzünk meg a tápanyagutánpótlásról!
  • Óvatosan az öntözéssel! Kerüljük a pangó vizet és a sokáig tartó vízmentes időszakot is!

Önnek melyik a kedvenc kaktuszfajtája? Ossza meg velünk!