Nem számít, mennyi bizonyítékot mutattak be, az emberek egyszerűen nem hiszik el, hogy a Hamász ilyen szörnyűségekre lenne képes, és azt állítják, a Hamász kötelékében is jó muszlimok vannak, az effajta abúzus pedig távol áll az iszlám vallástól – ami igaz is, de a Hamász egyértelműen szexuális erőszakot követett el. Mindez visszavetett minden békéről szóló elképzelést az izraeli oldalon. Ciszjordániában rendkívül rossz a helyzet, ott egyáltalán nem hisznek az ENSZ-jelentésnek. Tehát a legnagyobb hitetlenséget a palesztinok körében és az arab világban tapasztaltunk. A szexuális erőszakkal kapcsolatban egyébként Izraelben működik egy bizottság, amelynek bizonyítékai is vannak: például a Hamász GoPro kameráival készült felvételekkel, mobiltelefonnal készített videókkal és fényképekkel. A bizottság egy jelentést igyekszik összeállítani – ehhez én magam is tettem néhány javaslatot –, amellyel megfelelően dokumentálva lenne az egész ügy. De Izraelen kívül senki nem fogja elhinni a jelentés tartalmát az arab világban vagy Nyugaton.

– Az izraeli háború óta egyre instabilabb a helyzet a térségben: a Vörös-tengeren közlekedő nemzetközi hajókat arra hivatkozva támadták a jemeni húszik, hogy szolidaritást vállaljanak a palesztinokkal, és már az amerikai csapatokat is érték támadások. Ha a harcok nem csillapodnak, számítani kell arra, hogy lángba borul a Közel-Kelet?

– Ez egy jó metafora, de ne feledjük: a Közel-Kelet mindig is instabil volt. Tehát bizonyos mértékig számítani kell arra, hogy lángba borul a térség, de végül mindig megtalálják az egyensúlyt, mert minden oldalon van túlélési ösztön. Izrael a valóság – bármennyire is kívánják szomszédjai, hogy ez ne így legyen. A régió a katasztrófa szélére fog kerülni, és akkor mindenki meghátrál, egyszerűen azért, mert az egyetlen alternatíva a teljes megsemmisülés – ráadásul mindkét táborban atomhatalmak vannak jelen, és a terrorizmus is szinte általánossá vált mindkét oldalon. Ciszjordániában egyébként az izraeli erőszak sokkal nagyobb méretet ölt, mint az intifádák idején, és az elkövetőket Izrael még bátorítja is, ahelyett, hogy elítélné. Az ottani helyzet még nem robbant be, de el fogja érni a válságpontot; amikor ez megtörténik, akkor mindenki meghátrál majd.

– A Közel-Keletről közben lassan elűzik a keresztényeket – erről a Magyar Nemzetbe is írt véleménycikket. Reális forgatókönyv, hogy idővel eltűnnek?

– Ha a folyamatok nem változnak, akkor szinte teljesen eltűnhetnek a térségből, és ez nagyon rossz hír. A keresztényekről szóló kutatásunkat Irakban és Kurdisztánban kezdtük néhány éve, majd Jordániában, Izraelben, Ciszjordániában és Palesztinában folytattuk. Ami igazán figyelemre méltó, hogy minden fiatal, akivel beszélgettünk, menni akar Nyugatra, Ausztráliába vagy valahova, bárhova, ahol van jövője, ahol el tudják képzelni a jövőjüket. A szüleik is egyre gyakrabban támogatják a fiatalokat abban, hogy próbáljanak külföldön szerencsét. A legjobb példa erre Kurdisztán, ahol az Iszlám Állam 2014–2015-ös keresztényüldözése után minden más kisebbség hasonló sorsa jutott, sokakat megöltek.

Most ugyan biztonságos életet élnek, de jövőkép nélkül. A muszlimoknál egyébként szintén jelen van ugyanez a probléma, ám velük ellentétben a keresztényeknek van kiútjuk a Nyugat felé. Sokan azonban azt hiszik, csodára lenne szükség, hogy a kereszténység ne váljon diaszpórává, és hogy a nagy templomok és keresztény műemlékek ne váljanak múzeumokká. Egy hosszú folyamatról beszélünk, de úgy hiszem, megfelelő beavatkozással meg lehet állítani. Magyarország nagyszerű munkát végez a keresztények védelme érdekében, ám más országoknak is kellene csatlakozniuk, hogy az eredmény valóban látható legyen.

– Az Izrael és a Hamász közötti háborúval megváltozott a keresztények helyzete?

– Túl korai erről beszélni. Ha azt a területet nézzük, ahol a háború folyik, a Hamász alatt szörnyű volt a keresztények helyzete: üldözték és az iszlámra való áttérésre kényszerítették őket, különadót kellett fizetniük és még sorolhatnám. A háború óta azonban még rosszabb helyzetben vannak, így akik tehetik, elmennek, hiszen nincs hol maradniuk. Jeruzsálemben, Haifában és Betlehemben még bonyolultabb a helyzet: az itteni keresztényeket két csoport támadja. Az egyik az ultraortodox, szélsőséges haredi zsidók, a másik pedig a ciszjordániai telepesek.

Itt azonban fontos megjegyezni, hogy ez egy Izraeltől nagyon távol álló álláspont, ami a radikalizálódás jelének tekinthető. A keresztényeket támadják, leköpik őket, még a gyermekek is azt tanulják el a szüleiktől, hogy a keresztények tűnjenek el, zsidó országban nincs helyük. Mindössze öt-hat évesek is vannak köztük, és mégis ilyeneket üvöltenek a keresztények után az utcán. A keresztény temetőket, templomokat és szobrokat is célba veszik. A rendőrség azonban nem tesz semmit, kimennek, majd mindenkit hazaküldenek, mert nem akarnak ilyen ügyekbe keveredni. A nemzetközi közösségtől és az aktivistáktól érkező nyomás után némileg komolyabban vették a dolgot a hatóságok, letartóztatások is történtek, de börtönbüntetés már nem.

– Hogyan lehetne megfordítani a keresztényellenes, illetve a keresztények részéről az elvándorlási tendenciát?

– Két dolognak kell történnie. Az egyik, hogy javítani kell az általános gazdasági helyzeten, ami nem megoldható, ha a keresztények elszigetelten élnek ezeken a területeken. Gazdasági fellendülésre, békére vagy legalább némi viszonylagos stabilitásra van szükség, melyhez elengedhetetlen a háború befejezése. Jordánia a béke szigete, de még onnan is elvándorolnak a keresztények, mert nem látják a jövőt a régióban. A munkanélküliség magas, különösen a fiatalok körében, ahol az 50-60 százalékot is eléri – a nők esetében a legmagasabb. Egyetemre mész, diplomát szerzel, és mi leszel? Taxisofőr vagy napszámos? Ugyanis egyelőre ezek a választási lehetőségek. Érezniük kell az embereknek, hogy helyük van a gazdaságban, hogy gyermekeiknek és unokáinak van jövőjük. Ehhez viszont nemzetközi támogatásra van szükség, nemcsak a keresztényeknek, hanem mindenkinek.

Borítókép: Jeffrey Kaplan, a Danube Institute kiemelt vendégkutatója (Fotó: Bach Máté)