Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

A két csapat első egymás elleni találkozóján Szoboszlai Dominik szerzett vezetést egy megpattanó lövéssel az 58. percben, a végeredményt pedig Nagy Zsolt állította be a 86. percben. A csereként beálló Mocsi Attila személyében újoncot avatott Marco Rossi, aki 61. mérkőzésével utolérte a szövetségi kapitányok rangsorának harmadik helyén Mészöly Kálmánt.

A magyarok immár 14 találkozó óta veretlenek, ilyen hosszú sorozatra legutóbb a legendás Aranycsapat volt képes az 1954-ben elveszített berni világbajnoki döntő után. Puskásék akkor 18 összecsapáson nem találtak legyőzőre.

A nemzeti együttes legközelebb – már a közevetlen Eb-felkészülés jegyében – június 4-én az írek vendégeként lép pályára a dublini Aviva Stadionban.

Korábban írtuk

A magyarok jól kezdték a mérkőzést, azonban a kulcspasszok nem sikerültek a támadó harmadban, így nagyobb helyzet nem alakult ki a koszovói kapu előtt. Tíz perc elteltével felbátorodtak a vendégek, Zhegrova például legalább három-négy embert kicselezve játszotta magát tisztára, majd alig tévesztette el a jobb felső sarkot. Többnyire mezőnyben zajlott a játék, a nemzeti együttes ebben az összeállításban – hét helyen változott a pénteki kezdő tizenegy – támadásban mindenképpen, de helyenként védekezésben is összeszokatlannak tűnt. Szoboszlai kifejezetten sokat jött hátra labdáért, de így sem sikerült rendszeresen a rivális büntetőterületéig eljutni. A hatékonyság hiányát az jelezte a legjobban, hogy a szünetig egyetlen kaput eltaláló kísérlete sem volt Marco Rossi tanítványainak.

A magyar szakvezető a félidőben hármas cserével próbálta frissíteni a csapatát, amely jobban is kezdte a második játékrészt, Bolla lövését a koszovói kapus a keresztléc alól tolta ki. A jobb játéknak hamar meglett az eredménye, mivel Szoboszlai a törökök után a koszovóiak ellen is betalált, ezt követően pedig a közönség kórusban skandálta a csapatkapitány nevét. A második félidőben a koszovóiak már semmiféle veszélyt nem jelentettek Dibusz kapujára, támadásban is hatékonyabbá vált a magyar együttes, amely a hajrában Nagy Zsolt találatával végleg eldöntötte az összecsapást, és így két, kapott gól nélküli győzelemmel kezdte a 2024-es esztendőt.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG−KOSZOVÓ 2–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 56 000 néző. Vezeti: Hategan (román)
MAGYARORSZÁG: Dibusz − Lang, Dárdai M., Szalai A. − Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 84.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) − Gazdag (Kleinheisler, a szünetben) Szoboszlai − Ádám M. (Varga Barnabás, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
KOSZOVÓ: Muric − Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) − Idrizi (Loshaj, 83.), V. Berisha (Al. Rrahmani, 83.) − Zhegrova (Bytyqi, 64.), Muslija (Celina, 64.), Rashica − Muriqi (Rashani, 64.). Szövetségi kapitány: Franco Foda
Gólszerző: Szoboszlai (58.), Nagy Zs. (86.)