Gyújtogatással akarta felhívni a figyelmet a visszaélésekre

A felégetett Ösvény

Belpol

Nem engedte az ügyészség, hogy munkatársunk interjút készíthessen a letartóztatásban lévő H. Zsolttal, aki még február elején felgyújtott egy füzesgyarmati raktárat. A volt Fidesz-tagot, aki a Békés megyei politikai elit legfelső köreiig érő visszaélésekről tud, egy titkosszolgálati alezredes is meglátogatta.

 

„PIROMÁNIÁS NEM VAGYOK! (…) ez az esemény nem egy bosszú, hanem egy figyelemfelhívás akart lenni. (…) A cselekményt, amit elkövettem, megbántam, nincs helye önbíráskodásnak. Kérem, példámat senki ne kövesse. (…) Tettem az váltotta ki, hogy az alapítvány, amit több mint tíz évig vezettem, sajnos letért az ösvényről, oligarcháké lett Füzesgyarmaton, az alapítóval az élen. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor VIETNAMI MUNKAVÁLLALÓKAT raktak a megváltozott munkaképességű Emberek közé!” – ezek a zaklatott mondatok abban a háromoldalas levélben olvashatók, amelyet ügyvédjén keresztül e sorok írójához juttatott el H. Zsolt. Azt állítja, február elején végső elkeseredésében gyújtotta föl az Ösvény Esélynövelő Alapítvány füzesgyarmati raktárát.

A tűzoltók február 7-én késő estére oltották el a lángokat az észak-békési kisvárosban, ahol egy csarnokból, egy autószerelő műhelyből és egy varrodából álló komplexumban keletkezett tűz. A csarnokban fröccsöntőgépek, targoncák, tehergépjármű és autóabroncsok égtek, a tűz a szomszédos ingatlant is elérte. A kárértéket egyesek 500 millió forintra teszik, mások e becslést túlzónak tartják.

Az oltás után azonnal felmerült, hogy szándékos gyújtogatás történhetett. A lángok fellobbanása előtt egy szemtanú látott, sőt felismerni vélt egy a szomszédos telekre beugró melegítős férfit. A nyomozás gyorsan eredményre vezetett: előállították a 47 éves H. Zsoltot, aki 1999-től 2017-ig volt a füzesgyarmati Ösvény Esélynövelő Alapítvány vezetője. Őrizetbe vétele után a férfi elismerte, hogy ő volt a gyújtogató, és részletes beismerő vallomást tett.

Megtagadott nyilatkozattétel

A Szeghalmi Járási Ügyészség előterjesztésére a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, aki jelenleg a Gyulai Büntetés-végrehajtási Intézetben ül, onnan írta a levelét is, amelyet ügyvédje, Tibori István juttatott el hozzám. Ezt követően arra kértük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BVOP), hogy interjút készíthessünk H. Zsolttal, s az ilyenkor bevett protokoll szerint mellékeltük a kérdéseinket is. A BVOP a beszélgetésnek nem látta akadályát, mint írták, „ez a büntetés-végrehajtási intézet rendjét és biztonságát várhatóan nem veszélyeztetné”. A Szeghalmi Járási Ügyészség viszont a március eleji végzésében megtagadta, hogy a gyanúsított éljen nyilatkozattételi jogával, és interjút adjon lapunknak. „A nyomozás nagyon kezdeti szakban van, a büntetőeljárás 2024. február 7. napján indult, jelenleg a bűncselekmény körülményeire és a gyanúsított személyére vonatkozó bizonyítékok beszerzése zajlik. Erre tekintettel a nyomozásnak ebben a szakaszában a nyilatkozattétel a büntetőeljárás eredményességét befolyásolhatná” – áll a járási vezető ügyész határozatában.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk