A közlemény szerint a két fél a katonai együttműködés erősítéséről és a két ország közötti kapcsolatok további stratégiai fontosságú területekre való kiterjesztéséről is tárgyalt, de további részletekről nem adtak tájékoztatást.

Hirdetés

Hozzátették, hogy az Ali Mahaman Lamine Zeine miniszterelnök, valamint a védelmi és a belügyminiszter társaságában tárgyaló Tchiani tábornok köszönetét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak, hogy „segítséget nyújtott Nigernek a nemzeti függetlenségéért folytatott harcában”.

Abdourahamane Tchiani már decemberben tárgyalásokba kezdett Oroszországgal egy lehetséges katonai együttműködés részleteiről, és január közepén egyezményt is aláírtak a nigeri fővárosba érkezett orosz delegációval, elsősorban arra emlékeztetve, hogy Nigert változatlanul fenyegetik a nyugat-afrikai térségben aktív dzsihadista fegyveres csoportok.

A Száhel-övezetben fekvő Nigerben tavaly júliusban, sikertelen tárgyalások után vette át a hatalmat Mohamed Bazoum államfőtől a Tchiani vezette katonaság. Niger azóta megszakította kapcsolatait az egykori gyarmattartó Franciaországgal, majd a szomszédos, szintén katonák vezette Malival és Burkina Fasóval együtt a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségéből (ECOWAS) is kilépett. Március 17-én Niamey az Egyesült Államokkal 2012-ben kötött katonai együttműködési megállapodást is felmondta.

Korábban írtuk