Hírlevél feliratkozás
G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál. A Telex stratégiai célja a portálosodás, és a mostani lépés is ennek a folyamatnak egy fontos része.

A gazdasági fókuszú portál 2017-ben indult útjára azzal a céllal, hogy közérthető formában tudósítson makrogazdasági, gazdaságpolitikai, vállalati és pénzpiaci témákról. Az alapítók számára fontos szempont volt, hogy a lap függetlenül, olykor egymásnak teljesen ellentétes perspektívák bemutatásával tegyen hozzá a közbeszédhez.

A G7 tulajdonosainak célja a gazdasági portál felvállalt küldetésének megtartása, fenntartható működés mellett, amiben a Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft. lehetőséget lát.

A felvásárlás révén a vállalathoz kerülnek át a gazdasági oldal kulcsemberei és vagyonelemei.

Az új tulajdonosok célkitűzése, hogy a G7 továbbra is prémium gazdasági portál maradjon, de megkapjon minden olyan támogatást és lehetőséget, amivel a jelenleginél sokkal több olvasóhoz tud eljutni. 

A G7 önálló szerkesztőségként működik tovább, de szoros együttműködésben lesz a Telexszel is. A lap ingyenes lesz az olvasók számára, elsősorban hirdetésekből befolyó pénzekből fog működni, amelyet a Telex Sales-csapata kezel majd.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.