Kinek a lufija pukkad ki? – avagy: Magyar Péter, az egyszemélyes légió

Sejtjük, hogy nem spontán tömeges reakció vitte az utcára az embereket, hanem – bizony – megszervezte valaki. Azt írtam, sejtjük, és igen, azt véljük, hogy az akkori ellenzék, másként: a Fidesz keze bőven benne volt a dologban. Mint ahogy abban is, hogy a manipulált Gyurcsány-beszéd eljutott a rádióhoz, mert hát akkoriban az állami rádió egyáltalán nem volt lojális a kormány embereihez. Sőt. 

Mindezt csak azért bocsátom előre, mert most is egy hangfelvétellel állunk szemben, erkölcsileg az sem sokkal menthetőbb, mint ez a mostani. Kétségtelen, hogy a házastárssal folytatott beszélgetést felvenni, majd egy adott pillanatban kijátszani, politikai célokra felhasználni, elítélendő dolog, és bármennyire hiszünk Magyar Péter magasztos harcában, ez így elfogadhatatlan. Jogos tehát vele szemben a felháborodás, legfeljebb a jobboldali harcosok – újságírók, politikusok – felhorgadása nehezebben értelmezhető; soha semmilyen formában nem érezték annak erkölcsi súlyát, hogy egy-egy titokban felvett, vagy illegálisan felhasznált hanganyagot felhasználjanak a saját politikai céljaikra. Sőt, van itt még egy erkölcsi mínusz: ahogy az őszödi beszéd esetében említettük: nem vállalják saját tetteiket.

Szeretném még egyszer hangsúlyozni: ez a tény nem menti fel Magyar Pétert, aki viszont egyszemélyes légióként küzd a kormány ellen, amely kormánynak része volt – és bizonyos értelemben ma is része – volt felesége, Varga Judit is. A hajdani igazságügyi miniszter a botrány kirobbanása óta csak egyszer adott jelt magáról, mégpedig azzal a videóval, amelyben a saját házasságán belüli verbális erőszakra tett utalást. Most már bőbeszédűbb Varga, bár Magyar szerint nem feltétlenül ő írja a válaszokat, de mindegy is: a mondandója lényege, most már expressis verbis az, hogy volt férje rettegésben tartotta őt, hosszú éveken át abuzálta, tettleg és szóban. Nem kívánok az áldozathibáztatás hibájába esni, ezért csak csendben jegyzem meg, hogy ha ő maga is egy ilyen kapcsolatban élt, miért nem volt hajlandó aláírni az isztambuli egyezményt, miért állította azt, hogy azért nincs szükségünk az egyezmény parafálására, mert a kormány megvédi a családokat.

Hát ennyire védi meg. És annyira, amennyire a bicskei áldozattá vált gyerekeket. 

Szóval nyugodtan kimondhatjuk: ez a kormány alapvetően csak saját magát igyekszik védeni, lássuk be: eleddig nagy sikerrel. Most azonban bajba került. Már a pedofil-segítő szabadon engedése és kegyelemben részesítése megmutatta – tegyem hozzá: újra –, hogy a váratlan helyzetek megoldására nincs technikája a kormánynak, a kommunikációs gépezet elakad. Máskor néhány nap szükséges, amíg újra indul ez a bizonyos gépezet, most viszont hetek óta nem talál magára.

Egészen egyértelmű, hogy Varga Judit fellépéseit, vagy hallgatásait is egy központból irányítják, de bármennyire is tudható volt, hogy Magyar ma egy olyan hangfelvétellel áll elő, amelyben magától a volt minisztertől hallhatunk a rendszer egészét leleplező mondatokat, mégsem tudtak rá jól felkészülni. Ha ugyanis tudtak volna, bizonyosan nem engedik Vargát megszólalni, vagy ha igen, valami egészen mást mondatnak vele. Mert, amit most állít, annak a legfontosabb üzenete az: a már mindenki által ismert mondatok, a hangfelvétel tartalma valóságos, kétségbevonhatatlanul ő beszél rajta, és azt mondja, amit hallunk. Nincs szükség tehát ügyészségi, igazságügyi vizsgálatra: a hang és a mondatok valóságosak. A kormányzati kommunikáció napok óta abba az irányban viszi az ügyet, hogy erkölcsileg járassa le Magyar Pétert, a megszokott rutinnal próbálják lejáratni. (Más lapra tartozik, hogy ettől a hatalomtól semmilyen erkölcsi felháborodás nem fogadható el; tizenöt éve szenvedünk az erkölcstelenségétől…) Varga a felvétel kapcsán azt írta: ő nem mondta komolyan azokat a dolgokat, lényegében az őt zaklató férje vette rá, pontosabban: félelmében, azt mondta, amit az hallani akart. Nem akarok pszichologizálni, nem is vagyok szakértő, de annyit meg lehet állapítani, hogy a beszélgetésből ez a következtetés nehezen vonható le. 

Az pedig egyáltalán nem, amit Gulyás Gergely írt, hogy ugyanis kipukkadt a lufi. 

Nem, egyáltalán nem pukkadt ki. Egészen pontosan: nem tudjuk, hogy éppen fújják tovább, vagy itt marad fölöttünk keringve, vagy esetleg tényleg kilyukadt, kisebbet pukkanva, mint amire számítottunk. Most már ugyanis, félretéve a morális szempontokat, illik egy pillantást vetnünk magára tartalomra. Arra a tartalomra, amely szerint az ügyészség teljes mértékben a kormány befolyása alatt áll. És arra, hogy ezt az ügyészséget már Polt Péter nem képes uralni. És arra, hogy a kormányzati emberek meg tudnak akadályozni eljárásokat, illetve nyilván fordítva is igaz: el tudnak indítani ügyeket. Mert hát a felvételnek mégiscsak ez a lényege, ráadásul egy olyan ember kijelentései ezek, aki maga is része volt ennek a végrehajtó gépezetnek. Márpedig ennyi tudás éppen elegendő lenne ahhoz, hogy megrengesse a nyilvánosságot. Szívem szerint azt írtam volna: elegendő ahhoz, hogy átfogó vizsgálatot indítsanak, de hát ki indítson itt olyan vizsgálatot, amely alapos és hiteles? Talán az ügyészség vizsgálja saját magát? Vagy a fideszes parlamenti bizottság a Fidesz kormányát? Ugyan már. 

Nyilván ez is a magyarázata annak, hogy ez a bizonyos egyszemélyes légió a maga kezébe vegye az irányítást, és stimulálja a nyilvánosságot. Amikor ezeket a sorokat írom: éppen ez történik; egy általa szervezett tüntetés mutatja meg nekünk, hol is van az a bizonyos lufi. 

Ha engem kérdeznek: szerintem most emelkedik még magasabbra. Igazi fejtörést okozva az ellenzéknek is: mellé állni, átvenni a kezdeményezést, vagy beállni a Fidesz-kórusba, és lehurrogni őt. Mert egyelőre azt látjuk, ahogy a Jó hegyeken szökellve című könyv zárul: van, aki sír, van, aki nevet és van, aki a nevét kiáltja.