Letették a szegedi Rheinmetall-üzem alapkövét, jövőre indul a gyártás

2024. március 26. – 14:49

Letették a szegedi Rheinmetall-üzem alapkövét, jövőre indul a gyártás
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Letették kedden a Rheinmetall hibridüzemének alapkövét Szegeden a Science Parkban, ahol azt is bemutatták, pontosan mit fog gyártani a német hadiipari cég. Az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont mellett lévő, 85 ezer négyzetméteres területen első körben 15 ezer négyzetméteres gyár épül. Az üzembehelyezést 2025 végére tervezik, és 300 munkahelyet hoznak létre, a helyszínen kutatás-fejlesztési tevékenység is zajlik majd.

„Ez a kis doboz tele van technológiával” – mondta Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divíziójának vezetője. Az eszköz, amit a szegedi üzemben fognak gyártani, elektromos áramot alakít át, ezzel autók mobilitását segítve. A doboz belső szerkezete 2000 vékony rétegből áll, és apró mérete ellenére egy 60 tonnás munkagépre van szükség a termeléséhez, tette hozzá Müller.

Azt is elmondta, hogy Magyarországot többek között az autógyárak – a Mercedes, az Audi, valamint Szegeden az építés alatt álló BYD – jelenléte miatt tartják jó környezetnek a Rheinmetall-üzem számára, de hangsúlyozta az együttműködést az ELI-ALPS kutatóközponttal is.

„Azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt”

– ezt már Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondta. Szerinte ez Európa egyik meghatározó kutatásfejlesztési projektje lesz, aminek köszönhetően „nem kell sehova máshova menniük a magyar fiataloknak, mivel a világ jön ide hozzánk”.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf érkezik az eseményre – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Szalay-Bobrovniczky Kristóf érkezik az eseményre – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Szalay-Bobrovniczky említést tett a vasfüggönyről, erről azt mondta, vigyázni kell arra, hogy ne történhessen újra hasonló elszigetelődés. Ezért fontosnak tartja, hogy Magyarország „az információ, kommunikáció, technológia és tudomány vérkeringésében maradjon”, amihez szerinte hozzájárul a Rheinmetallal való együttműködés. Megemlítette a Szegedhez kötődő két friss Nobel-díjas kutatót, Karikó Katalint és Krausz Ferencet is. „Remélem, hogy ez az új üzem számos Nobel-díjast fog kitermelni” – fűzte hozzá.

A beszédek után az alapkövet Szalay-Bobrovniczky és Müller mellett Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, Botka László polgármester, Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem korábbi rektora tették le. Az eseményen ott volt Fülöp László, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje és Kiss-Rigó László megyéspüspök is, valamint Rovó László jelenlegi rektor.

A Rheinmetall érkezéséről közel egy éve szó van. Még tavaly nyár elején utalt arra Paul Walf, a cég közép-európai koordinációs részlegének vezetője, hogy hidrogént és e-mobilitási alkatrészeket gyártó üzemet építenek Szegedre. Ezután jöttek innen-onnan hírek, de hivatalos bejelentés sokáig nem történt. Annak ellenére sem, hogy tavaly áprilisban már álláshirdetések is megjelentek a cégtől, kifejezetten Szegedre. Az pár hete szivárgott ki, hogy ezen a héten lehet a nagy bejelentés, majd hétfő este küldött ki sajtómeghívót Oliver Hoffmann, a cég sajtósa.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

A Rheinmetall Európa ötödik legnagyobb fegyvergyártója, széles választékban gyárt páncélozott harcjárműveket és személyszállítókat, mind kerekes, mind lánctalpas változatban. Szegeden járműgyártás nem folyik majd.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!