Kipukkadt a lufi! – a kormány és sajtója központi reakciója Magyar hangfelvételére

2024. március 26. – 13:23

Kipukkadt a lufi! – a kormány és sajtója központi reakciója Magyar hangfelvételére
Az M1 déli híradója – Forrás: Képernyőkép

Másolás

Vágólapra másolva

„Kipukkadt a lufi!” – rövid idő alatt ez vált a kormányzat és propagandaoldalai központi jelszavává, miután Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozta a hangfelvételt, amin Varga Judit arról beszélt: Rogánék kihúzatták magukat a Schadl–Völner-iratokból.

Már Varga Judit reakciója előtt, Magyar Péter hangfelvétele után bő fél órával megjelent a központi üzenet, amit 9:30-tól sorban kezdtek el címlapjukon hozni a kormányközeli lapok. A Magyar Nemzet elsőként, már Gulyás Gergely reakciója előtt kipukkadt lufiról írt, illetve arról, hogy semmi újat nem mutatott Magyar Péter. Majd a megyei lapok is egytől egyig a Magyar Nemzet cikkét szemlézték, a felcímben szintén a kipukkadt lufit kiemelve.

Az Origo és a Hír TV szintén 9:30 után pár perccel arról írt, hogy „Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt feleségéről Magyar Péter”. 9:45 körül aztán reagált volt férje hangfelvételére Varga Judit is, aki többek közt azt írta Magyarról, hogy „üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatta az ágytámla tetején lévő könyveket, és a hátamhoz vágta őket”.

Eközben kikerült Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter – akit Magyar Péter korábban a barátjának nevezett – reakciója is, azt írta: „Sok hűhó semmiért. Kipukkadt a lufi! Egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez”. Gulyás írásbeli nyilatkozata után végül Magyarország kormánya Facebook-oldalán is tájékoztatták az embereket a kormány álláspontjáról: „Kipukkadt a lufi!”. Gulyás videóra is felmondta nagyjából ugyanazt, amiről néhány perce közzétett posztjában már írt. A videót kommentár nélkül megosztotta például Nagy István agrárminiszter is. Emellett a Hirado.hu és a Mandiner Gulyást idézi, kiemelve szintén a lufis mondatot. Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közben Magyar Péter állítólagos erőszakosságáról posztolt.

A Kisalföld.hu cikke az ügyről, hasonló jelent meg szinte az összes megyei lapban – Forrás: Képernyőkép
A Kisalföld.hu cikke az ügyről, hasonló jelent meg szinte az összes megyei lapban – Forrás: Képernyőkép

Az üggyel a közmédia déli híradója is foglalkozott, de az ügy csak az 22. percre fért bele. Előtte volt szó gazdatüntetésről, háborúpárti nyugati politikusokról, a nagyhét miatti készültségről Olaszországban és az amerikai migrációról is. A híradóban magával a Magyar által közzétett hangfelvétellel, illetve annak tartalmával nem foglalkoztak, de a kormányzati reakciók mellett Varga Judit posztját szóról szóra idézték, majd lejátszották Gulyás „lufis” videóját. Talán nem meglepő, címben ők is Gulyás Gergelyt idézték: Kipukkadt a lufi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!