Munkásszállóra kapott ingyenpénzt: megépült belőle a polgármester vadászháza is

RTL   
  Megosztom
Munkásszállóra kapott ingyenpénzt: megépült belőle a polgármester vadászháza is

Újszentivánon évekkel ezelőtt pályázati pénzből épült egy munkásszálló, amit a vád szerint a volt polgármester irányításával túláraztak. A polgármester nem jelent meg a több mint 200 millió forintos költségvetési csalás tárgyalásán – számolt be az RTL Híradó.

A 80 férőhelyes munkásszállás építésénél két cég volt a kivitelező, de a polgármester a vád szerint bevont egy harmadikat is, amit ő irányított a háttérből. A túlárazott építkezésből a különbözetet a vád szerint a volt polgármester egy vadászházra költötte, illetve a saját szövetkezetébe pumpálta – társasházakat épített belőle. Korábban azt mondta az RTL Híradónak, hogy nem bűnös. Ahogy három másik vádlott sem vallotta bűnösnek magát. Egy vádlott viszont egyezséget kötött az ügyészséggel. Hogy ki ő és mekkora büntetésre számíthat, kiderül a híradó riportjából:

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

polgármester

csalás