Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

A demográfiai helyzet egyre jelentősebb korlátja lesz itthon a foglalkoztatásbővítésnek, de azért jelentős tartalékok vannak még a magyar munkaerőpiacban.

Mi történt? Megjelent a jegybank friss munkaerőpiaci elemzése, amely szerint az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok és az 55-74 éves nők körében vannak a magyar munkaerőpiac rejtett tartalékai.

  • A foglalkoztatásbővítés kilátásait ugyanakkor nehezíti, hogy 2030-ig 300 ezer fővel csökkenhet a hazai munkaképes korú népesség.

Előzmények: 2010-ben a magyar foglalkoztatási ráta majdnem az összes korcsoportban elmaradt az EU-átlagtól, a fiatalok és idősebbek körében sereghajtó volt az ország.

  • 2023-ra minden korosztályban közel került az ország az EU-átlaghoz, sőt, a 30-59 éves korosztályokban az EU élmezőnyében volt a foglalkoztatottság.
 

Felülnézet: ha minden korcsoportban az EU öt legmagasabb foglalkoztatási rátájával rendelkező országa közé kerülnénk, 510 ezer fővel emelkedhetne a foglalkoztatottak száma.

  • A munkaerő-tartalékban és a munkaképes korosztályban viszont várhatóan 2030-ig közel 300 ezer fővel csökken a népesség.
  • Így a következő hat évben reálisan mintegy 200-250 ezer fő bevonható a munkaerőpiacra a jegybank szerint.

Alulnézet: a potenciális munkaerő-tartalék legnagyobb része a fiatalok (314 ezer fő), 55 év feletti középfokon végzett férfiak (43 ezer fő) és az 55-74 éves középfokú végzettséggel rendelkező nők (66 ezer fő) körében összpontosul.

  • A nők foglalkoztatottsági rátája a 60-64 éves korcsoportban érdemben elmarad a férfiakétól.
  • A munkából és oktatásból is kimaradó fiatalok aránya Magyarországon az Európai Unió átlagát meghaladó mértékű.
  • És a részmunkaidős foglalkoztatás növelése is emelhetné a foglalkoztatási rátát.

Mi várható? Habár a foglalkoztatottság még 2023 végén is nőtt, vannak arra utaló jelek, hogy csökken a munkaerőhiány.

  • A ledolgozott munkaórák száma csökkent, a munkakereslet megítélése pedig ellentmondásos a statisztikákban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsaknem egy évtizede terelgeti a munkavállalás felé a kallódó fiatalokat a kormány, de a neheze csak most jönÁprilistól 200 milliárd forintos kerettel indít programot a kormány a fiatalok aktivizálására. A program előzménye sikeres volt a jobb helyzetű álláskeresők segítésében, a folytatásnak viszont nagy kihívásokra kell válaszokat találnia.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkValóban fontos összetevőnek tűnik a Fidesz sikerességében a munkaalapú társadalomAdatok is azt mutatják, hogy van összefüggés a foglalkoztatási ráta növekedése és a Fideszre való szavazási hajlandóság között.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLakhatási támogatással és munkásszállókkal próbálja enyhíteni a munkaerőhiányt a kormányKét intézkedést is bejelentettek az elmúlt időszakban, a cél a belső munkaerőtartalékok hatékonyabb kiaknázása.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat mnb munkaerő-tartalék munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.