Habár az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének egyik alapításakor vállalt feladata a demokrácia védelme, a szövetség főtitkárának megválasztásában nem sok demokratikus van. A pozícióról még csak nem is a szervezet legfőbb döntéshozói fórumában, az Észak-atlanti Tanácsban döntenek, hanem a háttérben zajlanak egyeztetések, míg a tagállamok konszenzusos jelöltet nem találnak. Miután Jens Stoltenberg jelenlegi főtitkár tíz év után távozik – a norvég nemzeti bank élén folytatja – szeptemberig dűlőre kellene jutni utódjáról. Várhatóan a jelölése téma lesz a szövetség áprilisi külügyminiszteri, valamint a nyári washintoni csúcstalálkozóján is. Eddig ketten jelentkeztek be: Mark Rutte holland miniszterelnök, valamint Klaus Johannis román államfő.
A poszt kevéssé katonai, mint inkább diplomáciai: a főtitkár feladata a már említett tanács, valamint más kiemelt testületek vezetése, valamint ami ennél látványosabb, ő képviseli a szövetséget a nemzetközi kapcsolatokban, illetve a médiában. Megbízása alapvetően négy évre szól, de ez többször meghosszabbítható. A posztot mindig európai, befolyásos politikus viseli, de eddig csak nyolc nemzet osztozott rajta.
Az ukrajnai háború a NATO-főtitkár szerepét is felértékelte, de a folyamat nem most kezdődött.
– Korábban külügyi- és védelmi miniszterek közül választottak, de az elmúlt 15 évben már volt miniszterelnökök közül került ki a főtitkár, ami a szervezet jelentőségének megerősödését mutatja – értékelte lapunknak a feladat fontosságát Szenes Zoltán.
Az egykori vezérkari főnök, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára emlékeztetett rá, koránt sem példátlan, hogy heves vita előzze meg a döntést, hiszen azt mindig politikai egyeztetések előzik meg, és teljes konszenzust igényel. – Hatalmas vita volt például Anders Fogh Rasmussen főtitkárrá választásakor 2009-ben. Egyrészt ő volt az első, aki miniszterelnöki tisztségből érkezett a NATO-hoz, másrészt Törökország hosszabb ideig opponálta a kinevezését, mivel a Mohamed-karikatúrák 2005-ben a kormányfői időszakában jelentek meg először Dániában. Végül a törökök egy főtitkárhelyettesi posztért cserébe beleegyeztek, de Rasmussen sokáig nem utazhatott az arab térségbe, helyette a főtitkárhelyettes látta el ott a vezetői feladatokat – idézte fel a legnagyobb port kavaró esetet.
Kérdés, hogy ilyenkor milyen szempontok alapján választanak a tagállamok? Szenes Zoltán úgy vélte, alapvetően Mark Rutte és Klaus Johannis is kiváló jelölt, és mindkét ország jól teljesít a NATO-ban, biztonságpolitikájuk erősen atlantista. Az erőviszonyokat latolgatva rámutatott, hogy a holland kormányfő széles körű támogatást élvez, felsorakoztak mögötte többek között az amerikaiak, a franciák, az északi államok. – Mark Rutte előnye, hogy Hollandiát mindig koalíciós kormányok vezetik, tehát a szövetségalkotási „rutin” jól kamatozható a 32 országból álló NATO-ban. Jelenleg román politikus, Mircea Goana tölti be a főtitkárhelyettesi posztot, ami csökkenti a román elnök esélyeit – mérlegelt.
Sietett hozzátenni, hogy a baltiak és lengyelek ugyanakkor régóta harcolnak azért, hogy a következő főtitkár kelet-közép-európai legyen.
– Várhatóan az orosz–ukrán háború sem a kelet-európai jelöltet erősíti, mert ezen országok történelmileg erősebben érintettek, mint a nyugat-európaiak. Így nehezebb semlegesebb, kiegyensúlyozottabb politikát várni egy térségből származó főtitkártól
– értékelte az ukrajnai háború hatását.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt már világossá tette, hogy nem támogatjuk a holland kormányfőt, aki korábban „Magyarország térdre kényszerítéséről” beszélt. Szenes Zoltán is arra mutatott rá, magyar szempontból mindkét jelölt ellen lehetnek érzelmi ellenérvek: míg Mark Rutte az úgynevezett néppárti vitákban volt érintett, addig Klaus Johannisnak is voltak magyarellenes kijelentései.
