Oroszország nem véletlenül kezdte el a Kreml-közeli médiában a kiszivárogtatást az új és viszonylag olcsó fegyvereiről, a háromtonnás KAB (UPAB)-3000-es bombákról, akár azok nagyobb változatairól, egészen az öt–kilenc tonnás bunkerromboló óriásokig. Moszkva mindeddig békén hagyta az óriási ukrán gáztárolókat, amelyek összkapacitása több mint 31 milliárd köbméter, s amelyekben nyugati tulajdonú, bértárolt gázt sejtenek.
Ukrajnában van a teljes európai föld alatti gáztároló kapacitás több mint egyharmada. Az EU-nak hozzávetőlegesen 90 milliárd köbméternyi föld alatti gáztárolója van, a legnagyobb kapacitással Németország és Franciaország rendelkezik. Nem megerősített oroszországi hírek szerint Moszkva nem hivatalosan üzent Brüsszelbe, az EU-vezetésnek: ha kisajátítják a Nyugaton, elsősorban Belgiumban őrzött oroszországi deviza- és értékpapír-tartalékokat (több mint 300 milliárd dollárnyit), akkor az oroszországi rakéta- és nehézbomba-támadásokkal megsemmisítik az Ukrajnában lévő föld alatti tárolókat.
Ennek csak az a hátulütője, hogy a nagy bunker- (vagy gáztároló-) romboló bombákat az erős ukrán légvédelem miatt nemigen tudják eljuttatni a főleg Nyugat-Ukrajnában lévő létesítményekig.
Ha megteltnek tekintjük az Ukrajnában lévő gáztárolókat, a bennük lévő földgáz értéke nagyjából százmilliárd dollár lehet.
A nagyrészt az ötvenes-hatvanas évekből származó régi és az újabban gyártott oroszországi nehézbombák egy részét felszerelik célba irányító eszközökkel (lézerrel, Glonass-műholdrendszer katonai változatával, INS, inerciós navigálási rendszerekkel – mozgó célpontokra, motorjukkal hőt kibocsátó járművekre infravörös célkeresőkkel – vagy ezek kombinációival), aerodinamikus felhajtóerőt szárnyakkal. Esetleg segédrakétákat is applikálnak rájuk, hogy a hatótávolságot megnöveljék.
Félelem és reszketés a gázpiacon: rakéták célkeresztjében az energetikai infrastruktúraHosszú, nyugalmas időszak után megugrott a gáz ára, miután az orosz erők egy föld alatti gáztárolót támadtak Nyugat-Ukrajnában. |
Segédrakéták nélkül ezek a szárnyas bombák – megfelelő magasságból indítva – 55-60 kilométeres távolságot képesek megtenni.
Tu–22M3 hosszú távú bombázókról vagy újabb generációs Szu–34-es nehéz vadászbombázókról indítják őket. Nagyobb esélye az erősebb és sokkal nagyobb Tu–22M3-asoknak van, amelyek egyszerre három ilyen háromtonnás bombát képesek hordozni.
A NATO is használ okosbombákat
Az ötlet nem új, az amerikaiak már a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben alkalmazták a „felokosított” (smart) bombákat, amelyeket a normál „buta” (dumb) bombákra utólagosan szárnyak és lézerirányítási rendszerek felszerelésével is létre tudnak hozni. Hatalmas műszaki és gazdaságossági előrelépés volt ez. A technológiát és a gyártó gépsorokat a Lockheed Martin és a Raytheon amerikai hadiipari óriásvállalat-csoportok a Texas Instrumentstől vásárolták és kezdték el az okos bombákat ipari méretekben gyártani.
A Jugoszlávia elleni 1999-es NATO-légitámadások egyik epizódjában egy amerikai F–16-os egyenként két „buta” és két „okos” – vélhetően egyenként 125 vagy 235 kilogrammos bombát dobott le. Szabadka mellett, a Palicsi-tó nyugati partján lévő katonai rádiórelé épülete és a mellette mintegy 100 méterre épített antenna közvetlen találatot kapott (két okos bomba), míg a másik kettő, a ledobott „buta” bombák több száz méterrel elvétették a célt. Egyiküket, amely a Palicsi-tóba esett és nem robbant fel, állítólag sokáig nem találták meg. Legalábbis ezt mondták a szerb/jugoszláv tisztek, amikor a támadások után e sorok írója a helyszínen járt.
Egy ilyen, 450 kilogrammos „kosbomba gyártási költsége a hasonló romboló hatású cirkálórakétákénak, vagy a taktikai ballisztikus rakétákénak egyhuszada-egyharmincada.
Pontossága viszont a céltól számított egy méter – szemben a hasonló „buta” bombák legfeljebb százméteres pontosságával. Oroszország fegyverfejlesztői most, az ukrán háború költségvetés-romboló magas költségei láttán vették elő az ötletet.
A hidak is célpontnak számítanak
Még egy szempont, amelyet a kormányközeli Voennoje Obozrenyije (Katonai Megfigyelő) médium említ: a hidak. Moszkva támadásai következő szakaszában a frontvonaltól 50-70 kilométeres övezetben lévő hidak lerombolása a cél. Ezzel az ukrán fegyveres erők a frontvonalon harcoló egységei utánpótlását akarják megnehezíteni. És a régióban nincs olyan híd, amely ellenállna a minimum háromtonnás romboló bombáknak (a második világháborúban ezt a kategóriát „földrengésbombának” is nevezték, mert becsapódásakor kisebb, helyi rengést okoz, amely megroggyantja a hidak betonlábait, vagy megrepeszti az acéllábak bebetonozását.
