Orbán és Fico szövetsége meghozza a magyar–szlovák barátságot?

Ha az ókori szerzők mintájára párhuzamos életrajzot akarnánk írni korunk vezető politikusairól, akkor Orbán Viktor és Robert Fico kitűnő alanyok lennének egy ilyen összehasonlító dolgozathoz. Életkoruk, származásuk, iskoláztatásuk kísértetiesen hasonít egymáshoz, és több-kevesebb kudarc ellenére máig országuk vezető politikusai maradtak. Mindketten a hatvanas évek első felében születtek, Orbán 1963-ban, Fico 1964-ben. Szüleik falun éltek, szerény körülmények között. A helyi alapiskola után mindketten a közeli város gimnáziumában tanultak, majd hazájuk legjobb egyetemén szereztek jogászdoktori diplomát. Élni tudtak a szocialista rendszernek azzal a tagadhatatlan előnyével, hogy a szegényebb sorból származó, tehetséges gyerekek is értelmiségivé emelkedhettek. Diplomájuk megszerzése után rövid ideig minisztériumban dolgoztak, majd a rendszerváltás közeledtével amerikai és angol ösztöndíjat kaptak. 

A rendszerváltásra kezdetben egészen különböző módon reagáltak. Orbán Viktor az antikommunista mozgalom egyik vezetőjeként 1990-re már országosan ismert politikus lett. Fico eközben tovább dolgozgatott a minisztériumban, egy elhíresült mondása szerint nem is vette észre, hogy rendszerváltozás történt. 1992-ben az utódpárt parlamenti képviselője lett. Egy időben velem együtt volt az Európa Tanács tagja, de ritkán váltottunk egymással szót. Az MSZP akkori főnökét, a liberálisabb Peter Weisst preferálta, akit aztán ő taszított le a szlovák baloldal éléről. 1999-ben alapította meg a Smer (Irány – Szlovák Szociáldemokrácia) nevű pártot, amelynek azóta is teljhatalmú vezetője. Míg Orbán Viktor egyszer (2002-ben), ő kétszer is elvesztette kormányfői székét 2010-ben, illetve 2018-ban. 2014-ben hivatalban levő miniszterelnökként elindult a közvetlen államfői posztért, de ezt a választást is elbukta. Megélt egy pártszakadást, egy másik szociáldemokrata párt létrejöttét (Hang – Szociáldemokrácia), akikkel a kezdeti ellentétek után tavaly koalícióra lépett. Nagyon ütésálló politikus, de a hatalma korlátozottabb, mint Orbáné. A hatalommegosztás Szlovákiában lényegesen erősebb, mint nálunk, a jelenlegi köztársasági elnök Fico személyes ellenfele, és a Fidesz 47–51 százalékos eredményeivel szemben a Smer számára a 25 százalék is diadalnak számít.

 Mindkettejük meghatározó jelzője az „oroszbarát” volt, mintha a politikában semmilyen más érték nem számítana, mint az Oroszországhoz való viszony. A Fico-kormány kétségkívül visszavett elődje keményen ukránpárti politikájából, elutasítja a fegyverek szállítását Kijevnek, és Orbánnal megegyezően a mielőbbi békekötést javasolja. Épp a napokban derült ki, hogy Fico koalíciós társa, a Hang – Szociáldemokráciát vezető Peter Peregrini 2020-ban Szijjártó Péter segítségét kérte egy Moszkvába való meghíváshoz a hazai támogatása növeléséért. Ez az epizód sokat elárul Orbán és Ficóék Oroszországhoz való viszonyának a különbözőségéről.

A szlovák baloldal oroszbarátsága a korábbi szovjetbarátság egyenes folytatása, emlékezetpolitikájában kiemelt szerepe van az 1944-es Szlovák Nemzeti Felkelésnek, amely szovjet segítséggel robbant ki. A Fidesz ezzel szemben a szovjetellenes ötvenhatos forradalmat tekinti igazodási pontnak, és mai közeledése a Kremlhez csak vélt vagy valós geopolitikai érdeket szolgál. A Fico-kormány ettől függetlenül az EU és a NATO lényegi döntéseit minden esetben megszavazta. Ráadásul Szlovákia hazánkkal ellentétben az eurózóna tagja, és 2012-ben a görög válság idején Fico nagy szolgálatot tett az euró érdekében egy népszerűtlen, de a közös valutát szolgáló szabályozás elfogadásával. 

Orbán Viktor és Robert Fico együttműködésének másik eleme a sokat emlegetett szuverenitás, azaz a nemzetállamok döntési szabadságának megőrzése az Európai Bizottság túlhatalmával szemben. A jelenlegi bizottság a közösség hét évtizedes történetében páratlan módon ideológiai alapon korlátozná a tagállamok szabadságát nemcsak gazdasági, de külpolitikai ügyekben is. A tagállamok vétójának megszüntetése külpolitikai kérdésekben ellentétes a kisebb országok elemi érdekeivel. Ezért e tekintetben az Orbán–Fico-páros számíthat más tagállamok csendes támogatására is. Remélhetőleg a magyar baloldalon is belátják, hogy a mai Orbán-ellenesség miatt végzetes hiba lenne feladni örökre a mindenkori magyar kormányok döntési szabadságát.

A Smer konzervatív szociáldemokrata párt, amely egyes, hagyományosan baloldali értékeket igyekszik érvényesíteni. Fico vezetett be annak idején egy szakszervezetbarát munkatörvénykönyvet, és ő tért vissza a progresszív jövedelemadózásra az egykulcsosból, amit azóta is sikerült megtartania. Élére állt a négynapos munkahét bevezetésének is, egyelőre nem látni, hogy milyen sikerrel. Politikai gesztusokban éles ellentéte az orbáni antikommunizmusnak. Nemrég látványosan megkoszorúzta a hírhedt csehszlovák kommunista vezető, Gustáv Husák sírját. 

A Kaczynski-világ idején Orbán és a lengyel jobboldal együttműködését az antikommunizmus mellett a sok évszázados magyar–lengyel barátsággal is keretezték. Orbán és Fico mostani szövetsége sem feledteti, hogy a szlovák miniszterelnök többször erősen nacionalista hangot ütött meg, és Orbántól sem idegen a visszafogottabb nemzeties stílus. Ráadásul a szlovák nacionalizmus egyértelműen magyarellenes, míg a magyar olykor a szlovák államiságot is megkérdőjelezi. Az Orbán-kormány azokat a szlovákiai magyar erőket támogatja, amelyek passzív ellenállást folytatnak a szlovák társadalomba való integrációval szemben. Ezek azonban sorozatosan elbuktak a parlamenti küszöbön, miközben a felvidéki magyar szavazók 10 százaléka a Smerre voksolt. Ódor Lajos tavalyi ügyvezető miniszterelnökké választása és most a liberálisok EP-listavezetőjévé jelölése nyilván a szlovák ellenzéknek is sok magyar szavazatot hoz majd. Velük szemben Orbán Viktor a szlovákiai magyarságnak a többségi társadalomtól elzárkózó etnikai sziget szerepét szánja, Robert Fico pedig nem akar, vagy nem tud fajsúlyos magyar politikusokat szerepeltetni pártjában. Közben a Nyugat-barát szlovák értelmiség egyre inkább Orbánnal azonosítja egész Magyarországot, a magyar ellenzéknek pedig mindmáig a torkán akadt a Bős–Nagymaros-vita. 

Az Orbán–Fico-szövetségtől így nem várhatjuk a magyar–szlovák kulturális közeledést, pláne nem barátságot. Annak ellenére sem, hogy genetikailag a magyarsághoz a szlovákság áll a legközelebb, amit sokunknak a saját DNS-tesztünk is kimutatott. Szlovák barátainkkal, ha vannak, továbbra is angolul fogunk beszélgetni. 

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Robert Fico szlovák kormányfőt az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren 2024. január 16-án. Fotó:  Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)