Hirdetés

Még nincs 40 éves, de már nyugdíjas: most elmondta, hogy csinálta

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Hatalmas pénzügyi tudatosság és okos húzások - röviden összefoglalva ez segített Yaronnak, hogy ma már egyáltalán ne kelljen a pénzkeresés miatt aggódnia.

Fotó: LinkedIn

A 36 éves Yaron Goldstein 2012-ben szerzett PhD-fokozatot számítási és alkalmazott matematikából, majd a Boston Consulting Groupnak, a Google-nak és a Metának is dolgozott.

Karrierje elején, egy New York-i szakmai gyakorlat során találkozott egy Wall Street-i befektetési tanácsadóval, aki afféle nem hivatalos mentorává vált. A tanácsadó azt javasolta, hogy olvasson el olyan könyveket, amelyek arra késztetik, hogy elgondolkodjon a boldogság és a pénz közötti kapcsolaton - írja a Daily Mail. 

Szakmai pályája kezdetén úgy döntött, hogy fiatal élete hátralévő részében nem akar a pénzkeresés miatt aggódni. 2017 nyarára 5000 eurót határozott meg, mint azt az összeget, amiből nyugdíjba vonulása után minden hónapban meg akar élni.

Első munkahelyén, a berlini Freie Universität posztdoktori hallgatójaként kezdett el félretenni havonta néhány száz dollárt. Miután felvették a berlini Boston Consulting Grouphoz, már havi 1500 eurót tudott félretenni. 

Pályafutása kezdetén jövedelmének körülbelül kétharmadából élt; amikor azonban egyre nagyobb fizetéseket kapott, jövedelmének körülbelül felét mindig részvényekbe fektette. 2020-ra Yaron évi 330 ezer eurót keresett a Google vezető adattudósként. Viszont minél nagyobb lett a bevétele, annál lelkiismeretesebbé vált a kiadásaival kapcsolatban.

"Van-e valami más, ami hasonló módon kielégítene engem, és az ár harmadáért kapnám meg?" - tette fel magának a kérdést minden vásárlás előtt. Ráadásul meg tudta úszni, hogy soha nem vett autót, mivel Zürich és Berlin, a két város, ahol dolgozott, erős tömegközlekedési rendszerrel rendelkezik. Egy másik okos húzása az volt, hogy 2016-ban, amikor az szárnyalni kezdett, vagyona egy hatalmas részét Tesla-részvényekbe fektette.

10 évnyi spórolás, megtakarítás és befektetés után, miközben teljes munkaidőben dolgozott, Yaron 2023 májusában nyugdíjba vonult. Most a négy százalékos szabályt követi, amelyet a "pénzügyi függetlenség, korai nyugdíjba vonulás" közösség tagjai követnek, és amely szerint a nyugdíjazás után évente a portfólió körülbelül négy százalékát lehet biztonságosan kivenni.

Yaron azonban hozzátette, hogy ezt a számot három százalékra kívánja csökkenteni, és még "takarékosabb" akar lenni, mint amikor még dolgozott. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés