Az elfeledett sátoraljaújhelyi börtönlázadás

Főleg délvidéki partizánokat tartottak fogva a börtön falai között

A sátoraljaújhelyi börtön 1941-től szolgált politikai foglyok és partizántevékenység miatt elítéltek lakóhelyeként. Itt jelölték ki ugyanis a Magyar Honvéd Vezérkari Főnökség Bíróságának büntetés-végrehajtási intézetét. 1943 őszére már több mint 400 elítélt zsúfolódott össze az intézmény falain belül. Az intézetben a délvidéki partizántevékenység miatt elítéltek voltak a legtöbben, s a falakon belül is összetartó csoportot alkottak. 

Vezetőjük Lindenberger Lajos tartalékos hadnagy volt, aki nem rendelkezett sok tapasztalattal ezen a téren. 

Ettől függetlenül az őrök – a lehetőségekhez mérten – igyekeztek emberségesen bánni az elítéltekkel, akiknek a sérelmei leginkább az elfogás durvaságára vezethetőek vissza. A zsúfoltság miatt nem tudták elkülöníteni egymástól a rabokat, így hamar kollektívák alakultak ki. A szerb csoport élén Vlaskalics Milenko, a magyar élén pedig Szalay András állt. A kollektívák szorosan együttműködtek, jó viszony alakult ki köztük. Kihasználták, hogy a személyzet kerüli a konfliktusokat, így sikerült újságokat, sőt rádiót is szerezniük, de a látogatóik is folyamatosan ellátták őket háborús hírekkel. Így jutottak el hozzájuk olyan információk, hogy a Vörös Hadsereg már a Kárpátokban, illetve a határhoz közel van. 

A német megszállás keresztülhúzta az eredeti szökési tervet

Megtervezték a kitörésüket, melyet március végére, a tavaszi zöldülés időszakára időzítettek, hogy a friss lombok segítsék rejtőzködésüket. Terveiket a március 19-i német megszállás húzta keresztül, amire gyorsan kellett reagálniuk. 22-ére hozták előre a kitörés napját, azonban előtte vita folyt arról, hogy megtegyék-e, vagy inkább várják meg az oroszokat, ugyanis a magyarok egy része öngyilkosságnak vélte az akciót. 

22-én délután 4 órakor, a vízhordás idejét kihasználva a cellába lépő őröket lefegyverezték és a tőlük elvett kulcsokkal elkezdték kiszabadítani társaikat. A riasztások ellenére nagyjából 70 embernek sikerült kijutni, majd a börtön mögötti Sátorhegy felé indultak. Ám a riasztott német és magyar egységek elállták az utat és a bent maradókra tüzet nyitottak. 

A menekülőket szintén erős tűz alá vették és sokan már itt meghaltak. A börtönben rekedtek zárkáikba vonultak vissza. Számos lázadó fogoly vagy a tűzharcban vesztette életét, vagy öngyilkos lett. A kitörők utáni hajtóvadászat április 6-ig tartott. Az akciónak 54 áldozata volt. Azonban itt nem ér véget ez a történet, ugyanis április 5-én még 11 főt halálra ítéltek, akiket aznap ki is végeztek. Ám ez még így is egy „enyhe” következménynek számított, ugyanis a börtön irányítását átvevő német parancsnok az összes rabot ki akarta végeztetni. Ez végül a tűzharcban megsebesült Lindenberger Lajos közbenjárása miatt nem következett be.

A kommunisták kivégezték a sok rab életét megmentő börtönparancsnokot 

A felkelés következménye volt, hogy a későbbiekben az összes börtönben megszigorították az őrizetet. Az életben maradt sátoraljaújhelyi rabok egy részét kényszermunka-századokba szervezték, másik részük pedig koncentrációs táborokba került. Lindenbergert 1949-ben a Rajk-per kapcsán állították (koncepciós) eljárás elé. 

A korábbi börtönőr-parancsnok még az ítélet végrehajtása előtt meghalt, nagyrészt az embertelen körülmények, illetve a kihallgatók által alkalmazott kínzások miatt.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.