Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. március 22. 15:51 Közélet

Okozhat némi fejfájást az idetelepülő kínai akkugyáraknak az Unió új rendelete

Az unión kívüli gyártási fázisoknak is meg kell felelniük az EU-s normáknak az Európai Unió új, akkumulátoripart érintő rendelete szerint, ami főleg a kínai és a dél-koreai gyártóknak okozhat gondot, írja a Portfolio. A szabályozás fő célja a veszélyes anyagok használatának csökkentése, illetve átláthatóbbá tétele, és a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése a cellák teljes életciklusa során.

Miért fontos ez? Az Európai Unió importra szorul az akkumulátorgyártáshoz szükséges alapanyagokból, ami akár 30 százalékkal is csökkenhet az akkumulátorok újrahasznosításával. A cellák összetevőit jórészt Kínából és más ázsiai országokból hozzák az unió területén működő akkumulátorgyárakba, amelyek jelentős részben szintén ezen országok vállalataihoz kapcsolódnak.

  • Magyarországot különösen érintik a szabályozás következményei, ugyanis az itt létesítendő üzemekről még a rendelet elfogadása előtt döntöttek a befektetők, arra számítva, hogy megkötések nélkül használhatják az ázsiai nyersanyagokat. A rendelet végrehajtásához ráadásul bonyolult technikai követelmények teljesítése is szükséges egy elemzés szerint.
  • A szabályozás kérdése 2020 végén került napirendre az európai zöld megállapodás részeként, a környezet védelme mellett a belső piac megerősítését is célozva. Az uniós törekvéshez hasonló elgondolások ráadásul nem ismeretlenek az ágazatban, már a múlt évtized végén is voltak elképzelések az ellátási láncok átláthatóbbá tételére.

Számokban: 2022-ben Magyarországon 38 gigawattóra akkumulátorgyártó-kapacitás működött, ami világszintű összevetésben a negyedik legnagyobb országos adat volt. 2027-re ez az érték 194 gigawattórára nőhet, ami továbbra is negyedik helyre lesz elegendő, az európai országok közül várhatóan csak Németország gyártókapacitása lesz nagyobb (503 gigawattóra).

Mi várható? A vonatkozó rendeletet már tavaly nyáron elfogadta az Európai Parlament és idén februárban lépett hatályba, aminek értelmében az új akkumulátorokban az újrafeldolgozott anyagtartalom minimális szintjét nyolc év múlva kell elérniük a gyártóknak, és 13 évvel a hatálybalépést követően tovább szigorodnak ezek a szintek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet akkugyár akkugyárak akkumulátor akkumulátorgyár akkumulátorgyártás akkumulátoripar Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.