Belföld

Érkezett egy feljelentés az ügyészségre Magyar Péter meghallgatása után

Szajki Bálint / 24.hu
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen vett részt tanúmeghallgatáson 2024. március 20-án.
Szajki Bálint / 24.hu
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen vett részt tanúmeghallgatáson 2024. március 20-án.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészségre valóban érkezett egy, a hamis vád gyanújával foglalkozó beadvány Magyar Péter szerdai tanúvallomását követő kijelentései alapján – közölte a hvg.hu kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádhatóság elmondta azt is: már vizsgálják, hogy ez alapján indokolt-e elrendelni a nyomozást.

Szerdán tanúként idézte be a Völner-Schadl ügyben a nyomozó főügyészség Magyar Pétert. A meghallgatás utáni sajtótájékoztatón Magyar elmondta: bizonyítékokkal, hangfelvételekkel tudja alátámasztani, hogy Rogán Antal vagy az emberei bementek az ügyészségre, és hozzátettek vagy kivettek a nyomozati iratokból. Magyar, aki március 15-én bejelentette, hogy pártot alapít, azt is elmondta az ügyészeknek, hogy a kormány tudott arról, hogy az ügyben nyomozás és titkos megfigyelés zajlik, és erről fél évvel a gyanúsítás előtt Völner Pál igazságügyi államtitkárt is tájékoztatták.

A Magyar Nemzet írása szerint a fel- és bejelentéseiről ismert Tényi István tett hamis vád gyanújával beadványt az ügyészségre Magyar kijelentései miatt. A feljelentése elbírálása folyamatban van, ami után három dolog történhet:

  • elrendelik a nyomozást,
  • elutasítják a feljelentést,
  • vagy feljelentés-kiegészítést kérnek.

Magyart az ügyészség folytatólagos tanúkihallgatásra hívta be március 26-án 9 órára. Ő azt ígérte, arra az alkalomra magával hozza a bizonyítékait, köztük az általa készített hangfelvételeket, és ha lehet, ezeket nyilvánosságra is hozza.

Magyar Péterről még a zászlóbontása előtt közöltünk portrét:

Kapcsolódó
Magyar Péter: A NER-ből kiszállni talán még nehezebb, mint bekerülni. Nekem, úgy gondolom, most sikerült
Hogyan került a Fidesz közelébe, ha aggályai voltak, miért nem próbált meg előbb szakítani a hatalmon lévőkkel, miért vett meg nemrég egy tanácsadócéget, és mi most a véleménye a miniszterelnökről? Portré a politikai pályára készülő Magyar Péterről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik