A szülés nagyon kemény dió, és míg egyesek pillanatok alatt túl vannak rajta, mások napokig vajúdnak, hogy életet adjanak gyermeküknek. Mások vagyunk, másképp éljük meg a szüléssel kapcsolatos körülményeket, de abban talán mind egyetértünk, hogy nagyon sok praktika és jótanács terjeng a témában a szülést és annak megindítását illetően.
Kétszer voltam várandós, és mindegyik terhességemből egy-egy egészséges gyermek született. Nem mondom, hogy a kilenc hónap alatt végig kiélveztem a várandósság minden percét, mert bizony voltak mélypontok, amiken át kellett lendülni. Na, nem is beszélve a sok kéretlen jótanácsról és szülésindító praktikáról, melyekkel az ismerősök, rokonok és barátok bombáztak.
Mikor terhes az ember, és már a harmadik trimeszter végefelé jár, a legkevésbé sem vágyik az „Én úgy hallottam, hogy jót fog tenni szülés előtt” vagy a „Próbáltad már saját magad beindítani a szülést” megjegyzésekre és az azokhoz köthető haszontalan jótanácsokra. A kedvencem mégis a „Várod már, hogy megszülessen a baba?” és a „Na, egyben vagytok még?” kérdések voltak. Nyilvánvalóan az ember azért vállal gyermeket, mert már nagyon várja, hogy megszülessen a babája és minden percét vele tölthesse. És igen, második gyermekemmel – a kisfiammal – még a 41. héten is egyben voltunk. Nagyon is.
Ennek megfelelően mindkét terhességem végén kipróbáltam én minden féle praktikát, amit ilyenkor ajánlanak, de őszintén megmondom, egyik sem segített. Rosszat természetesen nem tettem velük, de szó, mi szó, egyiktől sem indult be a szülés.
Fűszeres ételek
