Péntek

Csökken, szakadozik a felhőzet és a nap is kisüthet. Elszórtan – nagyobb eséllyel az ország keleti, délkeleti felén – valószínű kisebb eső, zápor. A szél a Dunántúlon és a középső országrészben több helyen élénk lesz.

A maximum-hőmérséklet főként 14 és 19 fok között alakul, de az északkeleti tájakon ennél néhány fokkal hidegebb lehet az idő.

Szombat

Hajnalban a kevésbé felhős tájakon pára-, ködfoltok képződhetnek, majd napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Délutántól felhősödés kezdődik és szórványosan eső, záporeső előfordulhat. A szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek.

A minimum-hőmérséklet általában 1 és 8 fok között valószínű, a maximum-hőmérséklet 16 és 21 fok között várható.


Vasárnap

A hidegfront vastagabb felhőzónája kelet felé távozik. Mögötte gomolyfelhős-napos idő valószínű. Délelőtt a Dunától keletre még eső is várható, a front mögött szórványosan alakulnak ki záporok. Néhol zivatar sem kizárt. A szél sokfelé erős lesz.

A minimum-hőmérséklet többnyire 3 és 7 fok között várható, de a derült, szélvédett részeken ennél hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bagosi Sándor