Beperelt egy múzeumot egy férfi, mert állítása szerint diszkriminálják a férfiakat

Egy ausztrál művészeti múzeum megpróbálkozott a fordított nőgyűlölettel. Emiatt pedig most egy férfi perel.

Tasmánia híres Régi és Új Művészeti Múzeumának (Mona) belsejében egy nagy, smaragdzölddel borított kocka található.A falakat vastag selyemfüggönyök borítják. Bennük kaszkádszerű csillár lóg egy fallosz alakú bársonykanapé és egy kockás márványpadló fölött. A pazar arany árnyalat mindent kihangsúlyoz – a falakon lévő bekeretezett műalkotásoktól a bútorokig. A nőket férfi komornyikok vezetik be, majd pezsgőt kínálnak, és „azért élnek, hogy kiszolgálják” őket. A férfiak azonban egyébként feltűnően hiányoznak, a bejáratnál elfordulnak. Ez a "Ladies Lounge" egy régi ausztrál kocsma koncepcióját veszi alapul, és a feje tetejére állítja az egészet.

A nők csak 1965-ben kaptak jogot arra, hogy az ország kocsmáiban igyanak. Korábban a piszkos mellékhelyiségekbe szorították őket, ha egyáltalán beengedték őket, és gyakran túlzó árakat kértek tőlük az italokért – írja a BBC.

Így a kiállítást – amely a múzeum legelismertebb műveit tartalmazza Picassótól Sidney Nolanig – interaktív művészeti alkotásként tervezték, hogy biztonságos helyet biztosítson a nők számára, ahol élvezhetik egymás társaságát, miközben rávilágítanak arra a kirekesztésre, amellyel évtizedeken át szembesültek.

Kirsha Kaechele, a kiállítást megálmodó művésznő szerint ez egy „elengedhetetlen tér a perspektívához és a férfiuralom e furcsa és szétesett világából való kilépésre”.

Az új-dél-walesi Jason Lau panaszt tett, hogy a Mona néven ismert múzeum jogellenes diszkriminációt folytat.

A héten a dráma egy nagyszabású bírósági tárgyaláson csúcsosodott ki.

A keddi nap azzal kezdődött, hogy tengerészgyűrűs öltönybe öltözött és gyöngyöket, valamint vörös rúzst viselő nők vonultak be a meghallgatásra, hogy támogassák Kaechele-t.

Lau ezzel szemben minden felhajtás nélkül, videókapcsolaton keresztül vett részt a meghallgatáson. Elmondása szerint tavaly áprilisban, egy tasmániai utazás során látogatott el a Monába – amely régóta ismert provokatív művészetéről –, és 35 dolláros jegyet váltott, mert arra számított, hogy az egész múzeumba bejuthat.

„Eléggé meglepődtem, amikor azt mondták, hogy egy kiállítást, a Ladies Lounge-t nem láthatom” – fogalmazott. Lau saját magát képviselve azzal érvelt, hogy ez sérti az állam diszkriminációellenes törvényét.

A múzeum egyetért azzal, hogy a kiállítás valóban diszkriminatív. De azzal érvelt, hogy Lau nem maradt le semmiről – pontosan úgy tapasztalta meg a műalkotást, ahogyan azt neki szánták. „Az élmény része, hogy megtagadnak tőle valamit, amit kíván” – fogalmazott a Mona ügyvédje, Catherine Scott a The Mercury című helyi lap szerint.

„A nők gyakran kiszorultak a hatalommal vagy presztízzsel járó helyekről, és a kiállítás a Monában fennálló egyensúlytalanságot akarta orvosolni” – mondta Kaechele, akinek a férje a múzeum tulajdonosa.

„Kizárja a férfiakat, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem találom izgatónak” – tette hozzá a meghallgatáson a The Mercury szerint.

Miközben a felek vitatkoztak, a múzeum támogatói némileg ellopták a reflektorfényt. Voltak olyan időszakok, amikor teljesen mozdulatlanok és csendben voltak, majd valamiféle finom, szinkronizált táncban mozogtak – keresztbe tették a lábukat, és az öklükre támasztották a fejüket, a szívüket szorongatták, vagy a szemüket lesütötték. Egyikük pedig feltűnően lapozgatta a feminista szövegeket, és jegyzetelt.

A felek pedig láthatóan nem zavartatták magukat, és folytatták a vitát.

Végül Scott azt mondta, hogy Monának van jogi védekezése. A törvény – ahogyan meg van írva – lehetővé teszi a megkülönböztetést, ha „célja az esélyegyenlőség előmozdítása olyan emberek egy csoportja számára, akik hátrányos helyzetűek vagy egy előírt tulajdonságuk miatt különleges szükségletekkel rendelkeznek”.

A Nine szerint, amikor Richard Grueber, a bíróság elnökhelyettese arra kérte, hogy magyarázza el, hogyan valósítja meg ezt a műalkotás, Kaechele azt mondta: „Fogtam valamit, amit arra használtak, hogy a nőket elnyomják, és átalakítottam egy diadalmas térré [számukra]”.

Lau azonban azzal érvelt, hogy a törvénynek ezt a részét úgy tervezték, hogy lehetővé tegye a „pozitív diszkriminációt"” és ne a „negatív diszkriminációt”.

Azt akarja, hogy a társalgót vagy bezárják, alternatív megoldásként azt javasolja, hogy a férfiaknak kevesebbet kellene fizetniük a jegyekért, mint a nőknek – a múzeum azonban kijelentette, hogy ezt nem fogja fontolóra venni.

Miután a bíró egy későbbi időpontra tartogatta döntését, amelyet még nem határoztak meg, a múzeum csapata ugyanolyan feltűnően távozott, mint ahogyan bejött – konga sorban táncoltak ki az épületből, miközben egy nő az iPhone-járól a „Simply Irresistible” című Robert Palmer-számot játszotta.

A BBC-nek a meghallgatást követő napon nyilatkozva Kaechele azt mondta, hogy az ügy olyan volt, mintha a művészet életre kelne.

 – állította. „Nagyon komoly és érdekes beszélgetéseket vet fel, de van benne valami könnyedség is. A nők örülnek neki, és a legtöbb férfi szerintem élvezi. Viccesnek találják”.

Kaechele hozzátette, szórakoztatják – de nem lepik meg – azok a férfiak, akik valóban felháborodtak, bár hangsúlyozta, hogy Lau kellemes és lenyűgöző volt a tárgyaláson.

„Azt hiszem, az emberek talán gazembernek akarják beállítani, de valójában nagyon kedves” – mondta. 

De mit mond az esete a Ladies Lounge által felidézett témákról, például a férfiak jogosultságáról és a patriarchátusról?

„Nos, azt hiszem, ez önmagáért beszél” – mondta. 

Kaechele jelezte, hogy ha kell, egészen a Legfelsőbb Bíróságig harcolni fog az ügyben, de azt mondta – ironikusan –, hogy talán semmi sem mutatná meg jobban a műalkotás lényegét, mint az, hogy be kell zárni.

„Ha csak esztétikai szempontból néznénk, a bezárásra kényszerítés elég erőteljes lenne”.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!