Mi ellen lázad még a rockzene?

2024. március 21. – 17:02

Mi ellen lázad még a rockzene?
Fotó: Szabó R. János

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég a Telexen is foglalkoztunk azzal a jelenséggel, hogy egyre több fiatal előadó és zenekar tart önálló arénás koncerteket. Ezek manapság jellemzően hiphop- és popelőadók (mint például az MVM Dome-ban nemrég fellépő Pogány Induló), az egyik kivételt pedig a Carson Coma képezi.

Ahogy annak idején a magyar popzenei generációváltásról szóló cikkünkben is írtuk, gyakorlatilag a Carson Coma a korosztályából az egyetlen olyan előadó, amely rockzenekarként jutott el hasonló szintre. A Telex After új adásában Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia oktatója merül el részletesen Taylor Swift után a zenekar eddigi életművében, és próbál válaszokat keresni olyan kérdésekre, hogy hova tűnt a gitárszóló a mai popzenéből, miért van olyan kevés új és sikeres rockzenekar, és mennyire hatott a zenekar új számára tudat alatt Billie Eilish.

Az adás többi részében szóba kerül még:

  • Melyik Billie Eilish-szám dallamvezetése tűnik fel a Frida Kahlo című számban?
  • Mennyire működnek a zenekar korai, angol nyelvű számai mai füllel?
  • Hogyan kúsztak be kifejezetten jazz-zenei elemek a dalokba?
  • Hogyan jelennek meg a kifejezetten a Carson Coma korosztályára jellemző témák és jelenségek a dalszövegekben?
  • Mit jelent a mainstream 2024-ben?
  • Mi manapság a funkciója egy gitárszólónak?
  • Mi ellen tud még lázadni a rockzene?

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!