Belföld

„Egyházunk napról napra veszít hiteléből” – református egyháztagok kérik Balog lemondását

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor

„Anyaszentegyházunkért érzett felelősségére apellálva hangsúlyosan kérjük Balog Zoltánt, mondjon le dunamelléki püspöki tisztségéről is. Ez nem egyetlen egyházkerület, hanem az egész Magyarországi Református Egyház közös ügye” – áll abban a nyilatkozatban, amelyet 24 református értelmiségi írt alá és küldött el a Válasz Onlinenak. 

A levélben úgy fogalmaznak, hogy

Balog Zoltán püspöknek az úgynevezett kegyelmi botrányban való érintettsége és püspöki tisztségéhez való ragaszkodása miatt egyházunk napról napra veszít hiteléből, és ez akadályozza alapvető küldetésének teljesítését, az evangélium hirdetését.

Ugyanakkor reménykednek is, „mert ez a megrázkódtatás a megtisztulás és a megújulás kiindulópontja lehet”. Nyilatkozatukban arról is írnak, hogy „hisszük, hogy Jézus Krisztus keresztáldozatának elfogadásával, bűneink megvallásával Isten kegyelméből bűnbocsánatot nyerhetünk. Ezt a kegyelmet összekeverni az államfői kegyelmi jogkör gyakorlásával súlyos visszaélés.”

Az aláírók úgy érzik, hogy

hitelességünket, az egyházon belül megbomlott testvéri közösséget tehát nem Balog Zoltán lemondása, ellenkezőleg, hivatalban maradása rombolja tovább. Az ügyet hatalmi szóval lezárni nem lehet, következményei – a lemondott keresztelők, a kilépő egyháztagok, társadalmi támogatottságunk drasztikus csökkenése – velünk maradnak.

Arról is írnak, hogy megkövetik mindazokat, „akikben a kegyelmi ügy kezelésének módja szörnyű traumák okozta mély sebeket szakított fel, s akik ezért egyházunk által is cserben hagyottnak érzik magukat; különösen is azokat, akik a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskolában erőszak áldozataivá lettek. A jövőben jobban kell megélnünk Jézus példáját követve a szenvedőkkel azonosuló egyház valóságát.”

A teljes nyilatkozatot és az aláírók névsorát a Válasz Online cikkében lehet elolvasni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik