Egyszeri licencdíjért is kapható lesz az irodai programcsomag
Fotó: Shutterstock

Önálló Office-csomaggal jelentkezik a Microsoft

Kapható lesz egyszeri licencdíjért is az Office 2024 irodai programcsomag – jelentette be a Microsoft. A döntésük némileg meglepő, hiszen korábban közölték, beszüntetik a különálló Office csomagok kiadását.


Egyszeri licencdíjért is lehet majd vásárolni Office 2024-et

Közölte a Microsoft, az Office 2024 irodai szoftvercsomagot az előfizetés mellett egyszeri licencdíj ellenében is meg lehet majd vásárolni.

A hír azért lehet meglepő, mert korábban kijelentették, a programok csak az előfizetéses Microsoft 365 részeként lesznek elérhetők.

Hozzátették, az új és önálló Office 2024-hez a vásárlástól számítva öt éven át fog frissítéseket biztosítani.

A Windows-os mellett pedig macOS-es kiadást is fog kapni a szoftvercsomag új változata.

A PCFórum megjegyzi, korábban az is elhangzott, hogy 32 bites verzió is érkezik az új Office-ból a 64 bites változat mellett. Ez pedig azért érdekes, mert a Windows 11-ből a cég nem adott ki 32 bites verziót, a Windows 10 támogatása pedig jövőre megszűnik.

Viszont az, hogy mennyibe fog kerülni az Office 2024, egyelőre nem ismert. Azonban annyi kiderült, az "árazási struktúra nem fog változni", ami az utolsó változattal összehasonlítható árakat jelenthet.

Három újdonsággal bővült az ingyenes Word

Egyébként a Microsoft 365 alkalmazásai előfizetés nélkül is használhatók. Igaz, némileg butított verzióban, valamint kizárólag a weboldalukon keresztül. Azonban az összes funkciót tartalmazó csomag továbbra is előfizetéshez kötött.

Viszont jó hír az ingyenes, webes változat felhasználóinak, hogy fejlesztést, pontosabban új funkciókat kapott a verzió. A Microsoft fejlesztői blogja szerint az egyik újdonság ebben a Wordben az Élőfej és élőláb opció, amelyet a Beszúrás menüben lehet kiválasztani. Ezeket egy kattintás után szúrja be a szerkesztő, de a beállítás személyre szabható.

Emellett mostantól a webes Wordben is van lehetőség van egynél több oszlop létrehozására. Ez a beállítás az Elrendezés menüben, az Oszlopok opcióban található.

De a leghasznosabb újítás talán az lehet, hogy folyamatos, számozott listák létrehozását is lehetővé teszi az ingyenes Word, ami szintén az Elrendezés menüpontban állítható be.


Ne hagyd ki!