Különleges halfajt telepítenek vissza a Balatonba: már az egész tóban foghatjuk őket

MTI   
  Megosztom
Különleges halfajt telepítenek vissza a Balatonba: már az egész tóban foghatjuk őket

A halas szakma a magyar mezőgazdaság szerves része - jelentette ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke szerdán, a Balatonon megtartott VIII. Halak Napja és III. Halőrök Napja rendezvényen.

Szűcs Lajos a Szent Miklós rendezvényhajón elmondta, hogy a mezőgazdasági támogatások jelentős részéből a halas szakma kimaradt, leginkább azért, mert Magyarország nem tengeri ország. Úgy vélte, a halászati operatív programot nem szabadna különválasztani az agráriumétól.

Zajlanak az egyeztetések

Az elnök jelezte, hogy az Agrárminisztérium és a szakmai szervezetek bevonásával egyeztetések zajlanak, hogy a szükséges forrásokat megkapja a halas szakma is. Szűcs Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy a halgazdálkodás komoly eredményeket tud felmutatni az elmúlt időszakban, főként azért, mert a MOHOSZ kezelésében vannak a természetes vizek és a halőrök is. Arról is beszélt, hogy a horgászturizmus gazdasági szempontból komoly lehetőségeket jelent, például a balatoni horgászidény kitolásával a vendéglátásban komoly bevételek keletkezhetnek.

Dérer István az Országos Horgász-szervezeti Központ (OHSZK) főigazgatója elmondta, hogy a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia alapján a következő hetekben a szakállamtitkárság kormányelőterjesztést készít elő. A végleges változat elfogadása előtt újabb társadalmi egyeztetés következik, majd reményeik szerint annak elfogadása után még az idei év első felében a forrásbiztosítás is megtörténik.

Újrahonosították a menyhalat

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója közölte, hogy a folyamatos vízeresztés ellenére a Balaton vízállása tartja a 125 centimétert, ami a sok csapadéknak köszönhető. A balatoni halállománnyal kapcsolatban megemlítette az érzékeny halfajok telepítését, közöttük az általa legnagyobb sikernek tartott menyhal újrahonosítását, amely program hat éve indult el. Hozzátette: a visszajelzések alapján az első telepítések már 80 dekagrammosok és az egész Balaton területén fogtak már menyhalat. Reményei szerint hamarosan 2-2,5 kilogrammos menyhalak is lesznek a tóban.

A tihanyi pontyok látványtelepítése

A szerdai program részeként Tihanynál, egy kompról ponty látványtelepítés zajlott, amelynek keretében négy tonna háromnyaras, fogható méretű pontyot telepítettek a szakemberek a Balatonba. A haltelepítésekről Nagy Gábor a BHN horgászati ágazatvezetője elmondta, hogy évente 35-40 helyen telepítenek halat a Balatonba: tavaly 300 tonna pontyot, 13 tonna süllőt, 270 ezer csukát, két mázsa compót, 3000 balint, valamint kősüllőt és menyhalat. Ezen felül a Kis-Balatonba 250 ezer ponty, illetve 100 ezer süllő és csuka került.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

balaton

horgászat

halászat

mohosz

ponty

hal

gazdaság

mezőgazdasági támogatás