Kaotikus este az Operaházban, tömegével hagyták ott az előadást

2024.03.20. 18:11 Módosítva: 2024.03.20. 21:17
Szerda este szokatlan előadásra került sor az Operaházban, ahol kedden sztrájk kezdődött. A főigazgató, Ókovács Szilveszter is beszédet mondott a produkció előtt. Az Index olvasói segítséggel igyekezett nyomon követni az eseményeket a helyszínről.

Cikkünk többször is frissült!

A Magyar Állami Operaházban mostanra kiteljesedő sztrájk azzal kezdődött, hogy bérfejlesztési követelésekkel léptek fel az Operaház dolgozói, és kilátásba helyezték, hogy 2024. március 19-én, a Don Giovanni-előadás kezdetétől sztrájkba lépnek.

Ezt a fenyegetést – mivel az egyeztetés nem hozott eredményt – be is váltották. A sztrájk miatt nem tudták lebontani a Don Giovanni díszletét, és felépíteni sem az újat. Ennek eredményeként szerda este szokatlan módon került színpadra a Hunyadi László előadása.

Kérdőjelek voltak már az előadás előtt is 

Egy olvasónk szerint a 18 órára kitűzött előadást megelőzően már a pénztárban is figyelmeztettek arra, hogy ez szokatlan este lesz: mint mondták, a Hunyadi Lászlót a Don Giovanni díszletében fogják előadni. Ezen túl arról is értesültünk már az előadás kezdete előtt, hogy Ókovács Szilveszter beszédet mond a zenés darab elején a rendkívüli helyzetről, és annak tükrében a nézők eldönthetik, hogy meg akarják-e tekinteni az előadást, vagy sem. 

Olvasóinktól később azt is megtudtuk, hogy a 18 órai előadáskezdés előtt nem sokkal értesültek arról, hogy csúszva kezdődik a program, és csak később ülhettek be a nézőtérre. 

Ókovács Szilveszter: Akinek ez az ajánlat nem tetszik, az nyugodtan sarkon fordulhat és elmehet

Frissítés: Időközben beszédet mondott Ókovács Szilveszter. Az operaházi sztrájkra utalva elmondta, hogy „nincs az a vasutas”, aki megakadályozhatná az Operaház működését. 

A főigazgatói páholyból magyarul és angolul egyaránt felszólalva elmondta, hogy egy 25 perces filmmel kezdik az előadást, amely az Operaház történetéről szól, majd utána lesz egy szünet, és az emberek kimehetnek – mint fogalmazott – „az elhíresült büfébe”.

A visszatérés után, mint mondta, mindenki lejöhet a karzatról a földszinti üres helyekre, és berendezkedhetnek egy olyan előadásra, amelyben az énekesek zongorakísérettel fogják előadni a legismertebb részeket a Hunyadi Lászlóból. Az is kiderült, hogy 

a Zenekar este 8-kor fog csatlakozni hozzájuk, és akkor is csak a legismertebb részeket (például a nyitányt) fogják eljátszani.

„Ez a haditerv. Akinek ez az ajánlat nem tetszik, az nyugodtan sarkon fordulhat és elmehet”, ez esetben visszafizetik a jegy árát – mondta ezután Ókovács Szilveszter. Erre a közönségből jó néhányan azzal reagáltak, hogy „ne már”, többen hangot is adtak véleményüknek (már Ókovács beszéde alatt is morajlást lehetett hallani).

Információink szerint ekkor 20-30 ember fel is állt és elment. Időközben elkezdődött a beígért film is, amelyről Ókovács korábban azt mondta: „ez egy nagyon jó kis film”.

Több tucat ember visszaváltja a jegyét; az Operaház dolgozói pezsgőt bontottak

Frissítés 2.0: Nagyjából 18.45-ig le is ment az említett film, és sor került arra a szünetre, amelyet említettünk. Információink szerint

A SZÜNET elején rögtön NAGYJÁBÓL 30-40 EMBER ÁLLT BE A SORBA A PÉNZTÁR ELÉ, HOGY VISSZAVÁLTSA A JEGYÉT.

De ez még nem minden: eközben ugyanis az Operaház munkatársai pezsgőt bontottak és osztogattak, hogy ezzel próbálják kárpótolni azokat a nézőket, akik csalódtak a „haditerv” miatt. (Ókovács Szilveszter egyébként már a beszédében is azt ígérte, hogy a büfében „megvendégelik” a látogatókat pezsgővel, frissítővel.) Mindez az alábbi fotóinkon is látható. 

Szerda esti Hunyadi László-előadás pezsgővel
Szerda esti Hunyadi László-előadás pezsgővel
Fotó: Olvasónk

Úgy tudjuk, eközben még többen álltak be a sorba, hogy visszaváltsák a jegyüket. A sor olyan gyorsan gyarapodik, hogy könnyen lehet: végül lesznek nagyjából százan is, akik inkább kihagyják a mai előadást. 

„Kemping jellegű előadás”: a zongorás rész megkezdődött, a Don Giovanni díszletében fognak „bolyongani” a szereplők

Frissítés 3.0: 19.15 körül megkezdődött az a rész, amelyben az énekesek zongorával adnak elő részleteket a darabból. Úgy tudjuk, hogy a korábbi előrejelzésünk nagyságrendileg bevált:

legalább százan mondhatták vissza a jegyet. 

Ókovács Szilveszter a szokatlan előadás kezdete előtt még sztorizott egyet Erkel Ferencről, és azt mondta:

A mai egy kemping jellegű előadás.

Eközben széthúzták a függönyt is, és a Don Giovanni díszlete látható a színpadon. Ókovács Szilveszter azt mondta, hogy ebben díszletben fognak „bolyongani” az előadás figurái, a Hunyadi László című opera jelmezeiben. 

Mindeközben az Operaház Facebook-oldalán közzétettek egy posztot, amelyben látható, hogyan is nézne ki normál esetben a Hunyadi László (a szerda esti előadásról egyelőre nem írtak az Operaház oldalán).

A bejegyzésben egy videót osztottak meg, és azt írták: „Múlt heti adásunkban láthatták, hogy kerül újra színpadra Erkel Ferenc operája, a Hunyadi László, most viszont másik oldaláról mutatjuk meg a darabot, amely az egyik legösszetettebb színpadi, műszaki megoldásokat felvonultató rendezés.”

Újabb szünet, jön a zenekar; legalább be lehet jutni a toalettre 

Frissítés 4.0: Azóta ismét meglátogathatták a megmaradt nézők a büfét, mivel véget is ért az énekes-zongorás rész. A nézők meg is tapsolták az előadást. 

Ókovács Szilveszter eközben azzal viccelődött: az alacsony nézőszám pozitívuma, hogy legalább könnyen be lehet jutni majd a toalettre.

Minden rosszban van valami jó

– mondta a főigazgató. A zenekari rész várhatóan 20 órakor veszi kezdetét. 

Újabb fordulat: teljes a káosz, borult a haditerv

Frissítés 5.0: Végül borult a rendkívüli előadás terve is. Ugyanis kiderült:

mégsem lesz zenekar a szerda esti előadásban, a 20 órától kezdődő részben sem.

Tehát az előadás további részét is pusztán a zongora és az énekesek közreműködésével fogják lejátszani. 

A bejelentés után a nézők közül többen is felálltak és távoztak.

„Az élet ilyen fordulatos” – mondta Ókovács Szilveszter a fejleményekről. Hogy mi történt pontosan, azt nem tudni: a főigazgató pusztán annyit közölt, hogy a zenekar döntött így.

Eközben egyelőre még az énekesek sem jöttek be az előadásra, miután most beszélik meg, hogy mi az új terv a zenekar nélkül. Ez idő alatt a főigazgató ismét Erkel Ferencről sztorizott, nagyjából 15 percen át.

Teljes a káosz

– summázta az előadás mellett kitartó olvasónk. Ráadásul az újabb fejleményekről már nem számoltak be angolul, így a külföldi nézők nem is értették, hogy mi történik, közülük is többen elmentek. 

Megkezdődött az előadás, de nem egyszerű a helyzet

Frissítés 6.0: Mivel más zongorakísérettel énekelni, mint zenekarral együtt, ezért Kolonits Klára – Szilágyi Erzsébet szerepében – kénytelen volt újrakezdeni az áriáját. A közönség ezzel együtt nagy tapssal díjazta a produkciót.

Azóta zongorakíséret mellett zajlik az előadás – kérdés, hogy meddig. A bizonytalanságot jelzi az is, hogy

a közönség sem tudja, hogy mikor tapsoljon. 

Elképzelhető, hogy Ókovács Szilveszter a produkció végén még mond majd valamit.

Finita della musica!

Frissítés 7.0: Véget ért az előadás, amely nagyjából egy óra hosszat tartott. Miután az első rész körülbelül negyedóra alatt lezajlott,

ÍGY A NORMÁL ESETBEN (A KÉT SZÜNEtet is beleszámítva) 4 ÓRA HOSSZÚ HUNYADI LÁSZLÓ HELYETT MOST kb. 1 ÓRA 15 PERC TISZTA JÁTÉKIDŐT KAPTAK A NÉZŐK.

A végén az énekeseket vastapssal jutalmazták, Ókovács Szilveszter viszont már nem mondott semmit.

Ez egy kis dalest volt monumentális opera helyett

– összegezte olvasónk a szerda esti műsort.

A büfébotrány miatt is volt már tüntetés

Legutóbb március 6-án, szerda délután 4 órára hirdettek demonstrációt Budapesten, a Magyar Állami Operaház elé.

Azt a tüntetést azért tartották meg, mert Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója kiadott egy rendelkezést arról, hogy Carl Orff Carmina Burana című zeneművét a jövőben két részletben kell játszani, mégpedig azért, hogy a szünetben növeljék az Operaház büféjének bevételét.