Forintárfolyam: kivárás jegybanki fékezés előtt

Mozgalmas napok állnak a forint mögött, és az árfolyamra ható tényezők áttekintése a közeljövő lehetőségeinek elemzésében is segíthet. A kép viszonylag kedvezőtlen, röviden összefoglalva azt is mondhatjuk, hogy mintha minden összeesküdött volna a forint ellen.

picture

A nagyobb külföldi piaci szereplők által konszenzusosnak tekintett 100 bázispontos február végi kamatcsökkentés elvileg nem volt meglepetés, mégis hozzájárult a forint újra gyorsuló gyengüléséhez. Ezt megelőzően és azóta is egyre rosszabb költségvetési helyzetről szóló adatok, illetve bejelentések is terhelik a forint árfolyamát. Nem csak arra gondolhatunk, hogy az eredeti 2023-as deficitcél többszöri módosítása után végül közelítőleg 6,5 százalék lehetett a tavalyi GDP-arányos költségvetési hiány. (A feltételes mód arra utal, hogy március 18-ig még nem vált ismertté a hivatalos adat.)

Sőt, ezen túlmenően nem csupán arról van szó, hogy a piac által már régen megkérdőjelezett 2024-es 2,9 százalékos deficitcélt hivatalosan csak március elején emelték – akkor viszont egyből 4,5 százalékra, vagyis a piaci konszenzus fölé. Hanem, ezeken felül még a 2025–26-os költségvetési hiánycélok módosítására is sor került, s eszerint még jövő évben sem várható a 3 százalékos EU-s követelmény elérése.

A költségvetést és a hazai gazdaság növekedési potenciálját is érintő EU-s pénzek is újra címlapra kerültek, mégpedig a forint árfolyamát megint csak negatívan érintő fényben: az Európai Parlament indítványa nyomán a tavaly év végén újraindított EU-s kohéziós finanszírozás (több mint 10 milliárdnyi befagyasztott euró folyósításának engedélyezése) került össztűz alá, ugyanis ennek jogosságát vitatja az egyik EU-s intézmény. Nem csoda, hogy mindezek közepette felgyorsult a forint gyengülése. A hab a tortán azonban még csak ezután jött:

A JEGYBANKTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁT CÉLZÓ KORMÁNYJAVASLAT ELMÉLYÍTETTE ÉS ISMÉT REFLEKTORFÉNYBE HELYEZTE AZ MNB ÉS A KORMÁNYZAT KÖZÖTTI ELLENTÉTEKET.

Mindezen negatív hatások felgyülemlése március 12-re már egészen a 400-as szint közelébe (éppen csak egy kicsivel alá) tolta fel az euró-forint árfolyamot. Ez megtette a hatását, március 14-én már érkezett is a hír: a kormány átgondolja a tervezett törvénymódosítást, a pénzügyminiszter további egyeztetést kezdeményezett a jegybank elnökével. Az árfolyamhatás sem maradt el: nem sokkal azután, hogy az euró-forint elkerülte a 400-as szint áttörését, a forint újra erősödésnek indult, és a március 18-i hetet már 392–393 közötti szinteken kezdte.

picture

Concorde Podcast+: Sok forint és napi Trump

A kormányzat és az MNB kommunikációs ütésváltásai, valamint a vegyes reálgazdasági fundamentumok külső hatások nélkül is 400 közelébe vitték az árfolyamot. A hét legfontosabb eseményeiről Vidovszky Áron és Móró Tamással beszélgetett.

A gondolatmenetet szándékosan kezdtük úgy, hogy „mozgalmas napok vannak a forint mögött”, és nem úgy, hogy „mozgalmas időszakon van túl”, hiszen még egyáltalán nem garantált, hogy túl van a nehezén a devizapiac. Jó esetben kissé nyugalmasabb kivárás időszaka következhet. A fókusz most már egyre inkább a március 26-án esedékes jegybanki kamatdöntésen lesz. A februárban 100 bázispontosra gyorsított havi kamatvágási ütem már nyilvánvalóan nem tartható, de ha a piaci helyzet nem javul tovább látványos módon, akkor valószínűleg már a 75 bázispontos lépésközre való visszatérés sem fér bele. Jelenleg egy 50 bázispontos kamatcsökkentés látszik leginkább reálisnak, de még azt sem zárhatjuk ki, hogy akár 25 bázispontra való lassításról dönt a monetáris tanács.

AKÁRHOGYAN IS LESZ, EGY BIZTOS: A MÁRCIUS 26-I KAMATDÖNTÉS MÉRTÉKE ÖNMAGÁBAN IS FONTOS ÜZENET LESZ ARRÓL, HOGY A JEGYBANK HOGYAN TEKINT AZ ELMÚLT HETEK FORINTÁRFOLYAM-MOZGÁSAIRA – MIND A PÉNZÜGYI STABILITÁST, MIND AZ INFLÁCIÓS KOCKÁZATOKAT MÉRLEGELVE.

(A cikk először a Világgazdaság oldalán jelent meg 2024. március 19-én. Borítókép: mozgalmas napok vannak a forint mögött, forrás: Shutterstock)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

A forint izgalmas évei: képzelt interjú egy ifjú veteránnal

Olvasási idő: 7 p
Fiatalkori éveiről, az utóbbi évek nehézségeiről, kihívásairól, az euróval való kapcsolatáról, a digitalizációról, bitcoinról és 2024-ről is kérdeztük a Magyar Forintot képzelt interjúnkban.
picture

A forintárfolyam és a félig üres, félig tele makropohár

Olvasási idő: 4 p
A külső és hazai makrokockázatok mellett az eddig elért egyensúlyjavulás arra lehet elegendő, hogy a forint most látható kamatelőnyét meg nem haladó, de fokozatos és a korábbi évtizedes trendhez visszatérő forintgyengülési pálya váljon a legvalószínűbb forgatókönyvvé 2024-re.
picture

Forintárfolyam: rögös úton, erős kamattámogatással

Olvasási idő: 2 p
Hogyan jutottunk el az amerikai és svájci bankpánikok hatására a 400-as EUR/HUF-szintet újra megkörnyékező árfolyamtól az újra stabilnak tűnő devizapiaci helyzetképig? És főleg: tartós maradhat a forint stabilitása, esetleg még további erősödésre is nyílhat tér?