Első fokon felfüggesztettet kapott a mentős, aki riasztás közben halálos balesetet okozott

2024. március 20. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az elsőfokú ítélet szerint 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélték azt a mentőautót vezető sofőrt, aki esetriasztás
közben összeütközött egy motorossal. A motoros a baleset miatt életét vesztette – derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.

Az ítélet szerint a mentő 2021 márciusában megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt a mentőautóval Erzsébetvárosban. „Az egyik kereszteződésnél úgy haladt át a piros lámpán, hogy nem győződött meg kellő mértékben arról, hogy a neki balról érkező összes jármű biztosítja-e számára az akadálytalan továbbhaladást” – írja a közlemény.

Ezután a zöld lámpánál a kereszteződésbe behajtó, balról érkező motoros nekiütközött a mentőnek. Megállapították, hogy bár a motoros a megengedett legnagyobb sebességet túllépve közlekedett, ez a balesetben nem játszott szerepet, mert kisebb sebességgel sem tudta volna elkerülni az ütközést. „A sértett halála ennek következtében reálisan akkor is bekövetkezhetett volna”

– írták. Tanúk és szakértők meghallgatása után azt állapították meg, hogy a vádlott a riasztás során köteles lett volna a KRESZ vonatkozó szabályai szerint eljárni. Röviden: bár a közúti jelzéseket figyelmen kívül hagyhatja a mentős, ennek feltétele, hogy magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.

A vizsgálat szerint a vádlott a Covid-járvány miatti lezárások idején, budapesti viszonylatban néptelen utakon közlekedett közel 60 km/h-s sebességgel. „Nemcsak a szabályok betartása miatt kellett volna meggyőződnie arról, hogy az elsőbbséget megadják-e neki, hanem azért is, hogy amennyiben továbbhaladása nem biztonságos, akkor akár meg is kellett volna állnia”. A mostani ítélet nem jogerős, mert azzal szemben mind az ügyészség, mind pedig a vádlott és védője fellebbezést jelentett be. Az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!