Kétéves kisfiú kóborolt kilométereket egy romániai erdőben, épségben találtak rá

2024. március 19. – 13:36

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap eltűnt egy kétéves gyerek a romániai Tudora község közelében, a kisfiút 24 órás keresés után élve találták meg hétfőn egy kolostor közelében, egyedül, egy fa mellett, írja az Rtl.hu. Több százan keresték a sűrű, erdős területen.

A gyereket több kilométerre találták meg attól a helytől, ahol március 17-én egy erdészeti hivatal térfigyelő kamerái rögzítették, hogy egyedül sétál az úton. Egy rendőrjárőr vette észre, azonnal mentőt hívott, majd a kisfiút a botoșani kórházba szállították. A mentőszolgálat munkatársai azt mondták, vizes volt a ruhája, rémült volt, reszketett, enyhe kihűlésben szenvedett.

A nagymamája, aki csecsemőkorától fogva nevelte a fiút, vasárnap 15 órakor vette észre, hogy a gyerek eltűnt. Egy ismerősét látogatták meg kettesben, de a fiúnak valahogy sikerült kijutnia az utcára. Ezután több mint 300 ember kereste a fiút, nyomkövető kutyákat, járműveket, két helikoptert és hőkamerás drónokat is bevetettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!