Nem találtak kapcsolatot a menopauza utáni hüvelyi vérzés és az mRNS-vakcinák között

2024. március 19. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs kellő mennyiségű bizonyíték arra, hogy kapcsolat lenne a menopauza utáni hüvelyi vérzés és a Pfizer–BioNTech vagy a Moderna mRNS-alapú koronavírus-védőoltása között – áll az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) márciusi jelentésében, amit most Dobson Szabolcs gyógyszerész is megosztott Egészségügyi szakirodalmi tallózó nevű Facebook-oldalán.

A menopauza utáni vérzés az utolsó menstruáció után legalább egy évvel előforduló hüvelyi vérzést jelenti. Ez mindig abnormális, akár súlyos egészségügyi problémára is utalhat.

Az EMA indoklása szerint azért vizsgálták az esetleges kapcsolatot, mert a szakirodalomban többször is összekötötték a kettőt. Az EMA gyógyszerek kockázatát felmérő bizottsága a rendelkezésre álló adatok alapján nem talált bizonyítékot arra, hogy összefüggés lenne az említett tünetek és oltások között. Ettől függetlenül a létező felügyeleti rendszerben továbbra is figyelik a jelenséget, mindkét oltással kapcsolatban.

Már 2022-ben is vizsgálták a hüvelyi vérzés és az oltások kapcsolatát, de akkor az erősebb menstruációs vérzések esetében. Akkor arra jutottak, hogy fel kell venni az ismert mellékhatások közé az erősebb menstruációs vérzést, de hozzátették, hogy nem kritikus a helyzet.

Az EMA szerint a menstruációs zavarok egészen gyakoriak, sokféle ok válthatja ki őket. A rendelkezésre álló adatok egyébként többnyire olyan esetekről szóltak, ahol a mellékhatás nem volt súlyos, és csak átmenetinek bizonyult. A bizottság szerint nincs arra utaló bizonyíték, hogy a menstruációs zavarok bármilyen hatással vannak a reprodukcióra és a termékenységre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!