Az Országgyűlés honlapján olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor kezdődik a megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalások következnek.

Hirdetés

Kivételes eljárásban tárgyalják azt az országgyűlési határozati javaslatot, miszerint sérti a szubszidiaritás elvét az az európai parlamenti és tanácsi irányelvmódosítás, amely a harmadik országok nevében végzett érdekképviselet átláthatóságára vonatkozó harmonizált belső piaci követelmények megállapításáról szól.

Általános vita lesz a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról, amely uniós irányelvek és rendeletek magyar jogba ültetésével az ágazat „digitális működési rezilienciáját” erősítené.

Megvitatják az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosítását, amely egyebek mellett állami vagyontárgyakat juttatna ingyenesen a Magyar Falu Programban résztvevő, 5 és 15 ezer fő közötti településeknek. A vagyonátadás célja, hogy a települések meg tudják valósítani hosszú távú fejlesztési programjaikat.

Napirenden szerepel a kriptoeszközök piacáról szóló, uniós jogharmonizációt célzó törvényjavaslat, amely egyszerre kívánja támogatni az innovációt, biztosítani a fogyasztó- és befektetővédelmet, valamint a kriptoeszközökkel kapcsolatos jogbiztonságot, a pénzügyi stabilitást és a monetáris szuverenitást.

Utolsó napirend az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) létrehozásáról szóló megállapodást módosító, a bank kormányzótanácsa által 2023. május 18-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 259. és 260. számú határozatok kihirdetése. Az egyik határozat az EBRD földrajzi tevékenységi körének szubszaharai bővítéséről, a másik egyes alaptőke korlátozások megszüntetéséről rendelkezik.

Korábban írtuk