Az Audi Q6 e-tron elképesztő gyorstöltést, javítható akkumulátort és 625 km hatótávot hoz

2024.03.18. 19:00

Az Audi következő generációs elektromos autója a Porschéval közösen fejlesztett PPE platformra épül, így a Porsche Macan párja Ingolstadtban gyártva, a nettó 94,9 kWh kapacitású nagyobb, illetve a 83 kWh kapacitású kisebb akkumulátorral együtt. A modulok ráadásul cserélhetők, így az akkumulátor javítható is.

Az új Q6 e-tron, illetve a magasabb teljesítményű SQ6 e-tron az Audi új reménységei, a Premium Platform Electric, vagyis a PPE platform technológiájával. A gyártó egyik legerősebb állítása, hogy miközben harminc százalékkal erősebb, harminc százalékkal hatékonyabb is ez a hajtáslánc, amelyhez az akkumulátorokat és a komplett SUV-kat Ingolstadtban, a villanymotorokat viszont Győrben gyártja az Audi. Ezt a takarékosságot az eddiginél sokkal fejlettebb rekuperációs rendszer is nagyban segíti. A PPE platform akár 220 kW-val is képes visszatölteni.

Ami a formatervet illeti, majd részletesen kitérek az új OLED-technológiás lámpákra is, de a Q6 e-tron valódi lényege, hogy egy közepes méretű SUV. Nem akar más lenni, mint a Q8 e-tron és a Q4 e-tron közé belőtt családi elektromos autó, melynek új generációs megoldásai már a márka jövőjébe is betekintés engednek.

A Q6 e-tron egyébként 4771 mm hosszú, 2139 mm széles és 1648 mm magas, 2899 milliméteres tengelytávon. A csomagtere 526 literes, elől pedig további 64 liternyi csomagot képes elnyelni.

Míg a Q6 e-tron 285 kW teljesítményű, tehát 382 lóerős és 5,9 másodperc alatt van százon, az SQ6 teljesítménye 380 kW, a 4,3 másodperces sprint pedig az 509 lóerőnek köszönhető Launch Control módban. A csúcsnyomaték az első tengelyen 275 Nm, míg hátul 580 Nm. A kombinált érték a Q6 esetében 590 Nm, míg az SQ6 795 Nm-rel gazdálkodhat. A Q6 e-tron tömege 2350 kg, vontatni pedig mindkét verzió 2400 kilót tud.

Bár konzervatív a vonalvezetés, az akkumulátorok miatti magas küszöböt markáns vonalakkal, és persze a látványos fényjátékkal ellenezte az Audi azért, hogy ezt az SUV-t aztán tényleg ne keverjék össze mással.

A PPE az Audi és a Porsche közös kalandja, a technikai különbség pedig főleg az a Porsche Macan és az Audi Q6 e-tron között, hogy míg a Porsche mindkét tengelyen PSM motorokat, vagyis állandómágneses szinkonmotorokat használ, az Audi az első tengelyen ASM (aszinkron) motort alkalmaz. További változás, hogy a Porsche a hátsó tengelyen száznyolcvan fokkal elforgatja a PPE motort az Audi felhasználásához képest, így módosítva a térkihasználást.

Mivel a PPE motorokat az Audi Hungaria gyártja minkét márka számára, a Q6 e-tron és az SQ6 e-tron sikere nagyon fontos a magyar gazdaság szempontjából is, mivel egy villanymotor legyártásához harmadannyi ember és harmadannyi idő is kell. Ez annyit jelent, hogy a Porsche és az Audi együttes eladásainak hatalmas darabszámú megrendeléshez kell vezetniük annak érdekében, hogy Győrben minden munkatárs változatlanul vidám maradhasson.

A PPE motorok gyári kódja APP580. Akár 17000-es fordulaton is pörögnek a végsebesség közelében, ám teljesítményüket a leghatékonyabban 5000 rpm környékén adják le. A szárazkarteres kenéshez használt olaj leginkább az automata váltókba töltött kenőanyaghoz hasonlít, és a motor teljes élettartamára tervezték, ami az Audi szerint minimum 300 ezer kilométer. A valóságban pedig nyilván több, hiszen egy villanymotorról van szó egy olyan komplex járműben, amiben a tapasztalatok szerint bármi más hamarabb adja majd fel a küzdelmet.

A PPE motor a hajtű-tekercselésnek hívott technológiának hála húsz százalékkal könnyebb, mint a korábbi hasonló teljesítményű motorok, a húsz százalékkal növelt energiasűrűséget pedig a direkt olajhűtés is segíti. További fontos részlet, hogy az optimalizált fogazattal a PPE sokkal csendesebben is üzemel, mint az eddig ismert villanymotorok, a halk üzem pedig maga a luxus.

Az Audi a CATL prizmatikus akkumulátorcelláit használja. A nagyobb kapacitású csomagban tizenkét modulban összesen 180 celláról van szó, melyek a 8:1:1-arányú nikkel-kobalt-mangán lítium-ionos (LiNMC) technológiát használják, ezen a téren harminc százalékkal magasabb energiasűrűséggel.

Ingolstadtban az Audi napi 1050 akkumulátort szeretne gyártani három műszakban, ezek pedig később javíthatóak is lesznek, hiszen az egész rendszer moduláris, így a 10-12 modul közül bármelyik cserélhető.

A 100 kWh verzió nettó 94,9 kWh-t, a kisebb, tízmodulos csomag pedig 83 kWh-t kínál gondosan a karosszériába, illetve a hőpumpával sokat nyerő többkörös hűtési és fűtési rendszerbe integrálva. 

Maga az elektromos rendszer 800 volton üzemel, de két felezett feszültségű oldalra bontva a töltést 400 volton is tudja teljesíteni, úgynevezett párhuzamos töltéssel. Egy DC-töltő viszont maximálisan 270 kW-tal képes serkenteni a PPE akkumulátorát, ami az Audi szerint 255 km hatótávhoz vezet bő tíz perc alatt. Ugyanebben az esetben tíz százalékról nyolcvanra 21 perc alatt tölt majd a Q6 e-tron és az SQ6 e-tron.

A müncheni reptér mellett röviden vezettem az előszériás Q6 és SQ6 e-tront is. Az opcionális légrugós futóművel stabil kanyarodásról, általánosságban pedig kellően dinamikus gyorsulásról és meglepően jó üléspozícióról tudok beszámolni.

Nagy kerekeken, mindkét oldalon töltőcsatlakozással próbál majd mindenki kedvenc elektromos SUV-ja lenni a közepes méretosztály újdonsága, a PPE motorral pedig nagyon büszke az Audi, mert szerintük a konkurencia elemzése után a számukra legoptimálisabb villanymotort sikerült megalkotniuk.

AC-töltővel 11 kW, majd később 22 kW lesz elérhető, a két töltőnyílás pedig elektromosan nyitható és csukható.

Egy ekkora járműnél fontos kérdés az aerodinamika, az Audi szerint pedig a mindössze 2,73 m² felületű orrkiképzés 0,28-as Cw-értéket eredményez. Ehhez persze aktív aero-elemek is kellenek, valamint a teljesen lapos alváz, kiegészítve a hátsó diffúzorral.

Ami a tömeget illeti, míg az első és hátsó csomagtérfedél számos futóműelemmel együtt alumínium az Audi hagyományoknak megfelelően, a karosszéria legnagyobb része melegen sajtolt acéllemezekből készült. A legtöbb acélba nyomott határozott vonal pedig a karakteres lámpatestekhez vezet.

2350 kiló már a Q6 e-tron esetében sem kevés, ám az Audi szerint olyan sokat fejlődtek a rekuperáció terén, hogy a fékezések 95 százalékát a villanymotorokkal oldják meg. Mi több, az új rendszerben az autó progresszíven vegyíti az elektromos és a normál fékezést, a tengelyek között is váltogatva annak fényében, hogy az adott helyzetben mi épp a leghatékonyabb lassulási keverék.

Az ABS-aktiválási pontig szabályozott rekuperációs fékezés akár 220 kW-t is képes visszatáplálni az akkumulátorba, ami kiugróan jó érték a korábbi rendszerekhez képest.

A WLTP mérési módszere szerint a Q6 e-tron quattro fogyasztása így 19,4-17 kWh között alakul, míg az SQ6 e-tron átlaga 18,4-17,5 kWh közé esik majd.

A navigációs rendszer eközben a töltőpontok teljesítményéhez igazodva optimalizálja az útvonalakat is, így a célunk és a beállításaink függvényében dönt a töltés szükségességéről és hosszáról.

A gyorstöltéssel ugyan nem lesz hosszú a várakozás, ám a Q6 e-tron közben az Audi legújabb belterével és szórakoztató funkcióival feledteti az idő múlását.  Az Androidra épülő rendszer az Audi Connect szolgáltatásaival kiegészítve a 11,9-colos digitális műszeregységen, a 14,5-colos panoráma kijelzőn, a 10,9-colos utasképernyőn és a minden eddiginél informatívabb HUD-vetítésen keresztül kommunikál. Kiterjesztett valóság, akár 800 felismert hangutasítás és szükség esetén 100 wattos telefontöltés négy csatlakozón keresztül is.

Az S line felszereltséggel részben újrahasznosított anyagokból készült kabinban az Audi új központi kijelzője formájával a márka hűtőrácsára hajaz. Mindez egy markáns fekete keretet is eredményez a széleken.

A praktikumról még annyit, hogy a hátsó üléssor ledöntésével ez a SUV már 1529 litert képes elnyelni, egyéb esetekben pedig kényelmes helyet biztosít öt embernek, hiszen a padlója lapos, a tengelytáv pedig 2,9 méter a magasan tartott tetővonal alatt.

A kormány fogása is kifejezetten jóra sikerült, ám ez mind jóval kevésbé számít, miután felfedeztük az Audi új aktív OLED lámpáit. A korábbi hat helyett m,ár hatvan szegmenssel panelenként, vagyis hátul 360 külön szabályozható OLED mozaikkal a Q6 immár figyelmeztető animációkat is vetíthet veszély esetén. 

Eközben elől a Matrix-LED és OLED kombinációt használó fényszórók egyedi alakzatokat kínálnak a nappali menetfény tetszőleges variálásához. Az Audi egyelőre nyolcat rajzolt meg, ám biztos lesz még több is a Volvo elleni küzdelemben.

A szilícium-karbid félvezetős technológia az inverterben, az ASM és a PSM motorok kombinációja a szárazkarteres kenéssel és a váltómű aktív olajhűtésével, illetve a 95 százalékos rekuperációs fékezés új szintre emelték az Audi (és a Porsche) elektromos platformját.

Talán nem meglepő, hogy ez a végsebességekből nem derülne ki, hiszen a normál Q6 e-tron quattro 210 km/h, az S line pedig 230 km/h elérésére képes. Ha belegondolunk, hogy közben akár 17 ezret is foroghatnak a villanymotorok, még alacsonyabbnak tűnhet a két érték. Ám egy ekkora elektromos SUV esetében a hatékonyság a fő kérdés, ezen a téren pedig sokat ígér a PPE platform, és vele az első új Audi, a Q6 utódja is.

SQ6 formában, 509 lóerővel és 795 Nm nyomatékkal például ezekkel a részletekkel:

Hogy mindez mire lesz elég az egyre erősebb konkurencia ellen, arról majd nyáron tudunk bővebben beszámolni, hiszen az Audi Q6 e-tron akkor éri el az első vásárlóit is.