Rabszolgamunka a kiberbűnözők fogságában

2024. március 18. 09:46 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Nem akart ez cím túlságosan fellengzős lenni, de végeredményben pontosan erről van szó. Hajlamosak vagyunk arra, ha csaló e-mailt, átverős SMS-t, becsapós közösségi üzenetet kapunk, azonnal magának a küldőnek és felmenőinek melegebb éghajlatra küldésére gondolni, ám a helyzet ennél árnyaltabb és sokszor sajnos rosszabb.

Arra talán mindenkinek akadt példa az életében, hogy egy ismerősétől úgy kapott üzenetet, hogy maga az ismerős nem is tudott annak elküldéséről, hanem megfertőződött a gépe, vagy eltérítették a közösségi médiás profilját. Spam küldésnél, de újabban akár a smishing eseteknél - például a FedEx-es csomagja érkezett incidensben - is gyakori, hogy a megfertőzött készülékek is részt vesznek a terjesztésben az eszköz tulajdonosának tudta nélkül.

És ugyanez a helyzet a botnetek esetében is, ahol egy zombihálózat részeként a fertőzött eszköz spamek kiküldését, zsarolóvírus terjesztését végzi. Ezeken naprakész vírusvédelemmel és biztonságtudatos hozzáállással azért elég könnyen lehet segíteni.

Ám amiről mostanában egyre gyakrabban szó esik, az már az emberkereskedelem címszó alá sorolható.

Ebben a konstrukcióban úgy indul a történet, hogy a gyanútlan és sokszor rossz anyagi helyzetben lévő emberek kapva kapnak az olyan külföldi álláshirdetéseken, amik sokszor még hihetőnek és legitimnek is látszanak: vendéglátóipari és egyéb munkalehetőségek Fülöp-szigeteken.

Azonban a jelentkezők legrosszabb rémálma valósult meg, megérkezésükkor bezárták őket, elvették az útlevelüket, és arra kényszerítették őket, hogy az interneten gazdag, jól szituált embereket romantikus csalással megkárosítsanak: javasoljanak nekik hamis kriptobefektetést, vagy mondvacsinált ürügyekkel kérjenek "kölcsön" nagyobb összegeket.

A fogságban lévő embereket ha nem teljesítették a normát, megkínozták: bezárták, megverték, nem hagyták aludni vagy elektromos árammal sokkolva égették meg a testüket.

A mostani esetnél egy vietnámi áldozat értesítette a hatóságokat, akit egy szakács állásajánlattal csaltak az országba. A fülöp-szigeteki rendőrség több száz rabszolgát szabadított fel - köztük 504 külföldi állampolgárt - a Tarlac Pogo nevezetű, papíron casino és szerencsejátékkal foglalkozó vállalkozás telephelyéről.

A kimentett áldozatok Vietnámból, Kínából, a Fülöp-szigetekről, Ruandából, Tajvanról, Indonéziából és Kirgizisztánból érkeztek, és hamis profilok mögül kellett nekik a randizás nevében másokat megkárosítani, ehhez egy naponta teljesítendő kvótát is előírtak számukra.

A razzia során a hatóságok a Manilától nagyjából 100 kilométerre északra található tíz hektáros területen lévő telephelyen a letartóztatáskor fegyvereket, éles lőszert, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, számítógépeket és több tucat lopott gépjárművet is lefoglaltak.

A vádemelés szerint egy nemzetközi bűnbanda állt a háttérben, a helyi egyetlen fülöp-szigeteki beépített emberükön kívül több kínai, valamint vietnámi és malajziai bűnözők működtették a kétes bizniszt.

Sajnos azt látni, hogy Délkelet-Ázsiában általánossá váltak az embercsempészet és rabszolgasorba kényszerített munkaerővel dolgozó hasonló átverések. Tavaly októberben a Fülöp-szigeteki hatóságok razziát tartottak egy internetes szerencsejáték-engedélyezési központban, ahol szexkereskedelemmel, hamis kriptobefektetésekkel és szintén romantikus csalásokkal foglalkoztak nagyüzemben.

Emellett más országokban is, például Kambodzsában, Laoszban és Mianmarban is lepleztek már le online kényszermunkát végeztető bűnözői csoportokat. A sok tanulság közül az egyik az lehet, hogy kiemelt óvatossággal kell eljárni a külföldi állásajánlatok esetén.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása