Települések figyelem! Elindult a nevezés, vajon melyik lesz az ország legvirágosabb főtere?

MTI   
  Megosztom
Települések figyelem! Elindult a nevezés, vajon melyik lesz az ország legvirágosabb főtere?

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre, amelyet a szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség 31. alkalommal hirdet meg.

Az ügynökség hétfői közleménye szerint 2024-ben ismét öt települési kategóriában hirdetik meg a versenyt - a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig -, míg a határon túli magyarlakta települések már ötödik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel. Mellettük az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is gazdára találnak tematikus díjak is.

A tavaly bevezetett új kategóriák nagy sikert arattak, így az igényes zöld környezetért tett erőfeszítések elismerésén túl idén is a fenntarthatóságé és a közösségeké lesz a főszerep. Tehát újfent győztest hirdetnek majd "Az év zöld innovációja díj" kategóriájában, amellyel a településeket fenntarthatósági törekvések bevezetésére ösztönzik a szervezők.

Továbbá várják a múlt évben megújult "Virágzó közösség" díjra is a jelentkezőket, valamint jutalmazzák az év fasorát, óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is.

A jubileumi év eseményei kapcsán nagyon jó volt látni, hogy a Virágos Magyarország ügye a legtöbb helyi közösség számára éppen olyan fontos, mint a szervezők és a támogató szakmai szervezetek számára

- fogalmazott Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke. Mint mondta, tovább erősítjük azokat a területeket, amelyeket az elmúlt években is felkarolt környezetszépítő mozgalmunk, így tovább növeljük a fenntarthatóság szerepét a versenyben.

Az évről évre közel hárommillió embert mozgósító versenyre most még nagyobb figyelem összpontosul, hiszen 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét. Két magyar település - Zalakaros és Debrecen - indul az európai megmérettetésen, ahol számos nemzetközi versenyzővel mérik össze a zöldítés terén elért eredményeiket. A nemzetközi zsűri nyár közepén érkezik Magyarországra.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

kert

virág

mtü

felhívás