Már csak néhány hónapig támogatja a Microsoft ezt a Windows-verziót
Fotó: Shutterstock

Újabb Windows-verzió támogatása szűnik meg

Ismét elkaszál egy Windows 10-es verziót a Microsoft. Már csak néhány hónapig érkeznek hozzá frissítések, aztán a használata egyre veszélyesebbé válik. Mutatjuk, mely kiadásokat érinti a mostani bejelentés.


Ismét Windows-verziók támogatása szűnik meg

Bejelentette a Microsoft, ismét megszűnteti néhány régebbi Windows10-es verzió támogatását. A változás a 2021 novemberében kiadott, 21H2-es verziószámú rendszerek Enterprise és Education kiadásait érinti.

A közleményből kiderül, a verziók utoljára 2024. június 11-én kapnak támogatást. Ezután új funkciók és biztonsági frissítések sem érkeznek rájuk. Emiatt azoknak, akik még a Windows 10 említett kiadásait használják, érdemes mielőbb frissíteni az operációs rendszert.

Az érintetteknek a 22H2-es verzióra kell frissíteniük a számítógépet, vagy válthatnak a Windows 11-re is. Azonban amíg az előbbinél nem változnak a hardverkövetelmények, az utóbbinál jóval szigorúbbak a hardveres megkötések. A HVG megjegyzi, az elavuló rendszert frissíteni mindkét esetben a Gépház Windows Update menüpontban lehet.

Megújul a Windows 11

Egyébként a napokban több, a Windows 11-be hamarosan érkező újítást mutatott be a Microsoft. Ezek várhatóan egy-két hónapon belül jelennek meg az operációs rendszerben. Közülük számos újdonságot megkapnak a régi, 22H2 verziót futtatók, de néhány csak a legfrissebb, 23H2-ben lesz elérhető. Soroljuk a legfontosabb új funkciókat a Microsoft egyik blogbejegyzése alapján:

  • Bővítményeket kap a Microsoft MI asszisztense, a Copilot. Olyan nagy szolgáltatók is csatlakoznak hozzá, mint a Shopify, a Klarna vagy a Kayak.
  • Emellett a korábbiaktól komplexebb műveleteket is el fog tudni végezni az MI asszisztens, valamint a hálózattal kapcsolatos információkhoz is jobban hozzá fog férni.
  • Az Android operációs rendszert futtató telefonokat webkameraként lehet majd használni a Windowsban.
  • Frissül a megosztási panel. A jövőben csak egy kattintásba kerülnek a megosztások a Snapchaten, a WhatsAppban vagy az Instagramon.
  • MI-s megoldásokkal vértezik fel a Clipchamp videóvágó és Fotók képszerkesztő alkalmazásokat.

Azonban a funkciók nem mindenkinél élesednek azonos időben. Akár egy háztartáson belül is előfordulhat, hogy egy-két hét eltéréssel érkeznek a számítógépekre a frissítések.


Ne hagyd ki!