Kilépett a pártból, a jobbikos jelölt támogatásához nem asszisztál a mosonmagyaróvári DK-elnök

2024. március 17. – 15:39

Kilépett a pártból, a jobbikos jelölt támogatásához nem asszisztál a mosonmagyaróvári DK-elnök
A mosonmagyaróvári volt DK-elnök (balra) szerint csak a közös ellenzéki jelöltnek van esélye leváltani a fideszes polgármestert – Fotó: Ábrahám Tivadar Facebook-oldala
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Ehhez nem adom a nevem, a pártból is kilépek – mondta a Telexnek a DK mosonmagyaróvári elnöke. Az országos elnökség ugyanis a jobbikos polgármester-jelölt támogatására szólította fel, miközben ők az ellenzéki összefogás független jelöltjét, Szabó Miklóst látják egyedüli esélyesnek a fideszes polgármester ellen. Úgy érzik, a DK „tálcán kínálta”, hogy Mosonmagyaróváron meghosszabbodjon a fideszes városvezetés mandátuma. A párt jó néhány helyi tagja kilépne, az alapszervezet is megszűnhet.

Ez a mostani lépés a DK részéről a fideszes városvezetés mandátumát hosszabbíthatja meg – szögezte le elöljáróban Ábrahám Tivadar, a DK eddigi helyi elnöke, önkormányzati képviselője. Mint a Telexnek elmondta, nagyjából tavaly októberben kezdődtek komolyabb tárgyalások Mosonmagyaróváron négy párt – MSZP, DK, Momentum, Jobbik – és a helyi testületben legnagyobb ellenzéki frakciót alkotó Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) között közös polgármester és képviselő-jelöltek állításáról. A városvezető jelenleg Árvay István (Fidesz-KDNP), aki nyáron is indul majd a megmérettetésen. Az ellenzéki összefogás 2023 végén úgy látta, Szabó Miklós, az MPKE jelenlegi képviselője, a város korábbi polgármestere az egyedüli esélyes arra, hogy legyőzze Árvayt. Érdekesség, hogy öt éve az utolsó pillanatban a jobbikos Jávor Miklós kilépése robbantotta szét az ellenzéki összefogást, négy ellenzéki polgármesterjelölt is lett, ezután a még így sem esélytelen Szabó csak 1000 szavazat különbséggel szenvedett vereséget a jelenlegi városvezetőtől.

Ábrahám Tivadar szerint a mostani egyeztetések elején a Jobbikos Magyar Zoltán jelezte, ő is szeretne a közös jelöltjük lenni, de végül nem is lett részese a további egyeztetéseknek. A helyi DK-elnök már akkor közölte az országos vezetéssel, hogy Mosonmagyaróváron csak Szabónak van esélye leváltani a fideszes polgármestert. Ennek alapján a négy szervezet megegyezett a személyében és a 10 választókerület közös képviselő-jelöltjeiben. A neveket el is juttatta a DK országos elnökségébe, amelynek jóváhagyását kérte mindehhez. „Kaptam azonban egy indoklás nélküli emailt arról, hogy a jobbikos jelöltet, Magyar Zoltánt kell támogatni.

Ezzel azonban szerintem tálcán kínáltuk, hogy Mosonmagyaróváron meghosszabbodjon a fideszes városvezetés mandátuma.

Ha a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutya Párt és a helyi Reflexum Egyesület is külön jelölteket indít itt helyben, ahogy az hallatszik, akkor a DK kiszállásával rendkívül nehéz helyzetbe kerülhet Szabó Miklós. Ezt én nem tudom támogatni, emiatt lemondtam az elnökségről, kiléptem a pártból, s mivel DK-listáról jutottam be a helyi képviselő-testületbe, a mandátumomat is visszaadom. Nem csak én, a 26 tag és a 25 támogató tag közül sokan jelezték, ők is kilépnek ezután. A helyi tagság arra hatalmazott fel, hogy a közös jelöltet támogassuk. A mostani lépéssel jó eséllyel megszűnhet a helyi alapszervezet is. Meggyőződésem, hogy DK támogatással szinte biztos befutó lett volna Szabó Miklós. A párt győztes csapat esélyét kurtította meg indoklás nélkül, ebben én nem szeretnék közreműködni, asszisztálni, még ha 12 év munkáját dobom is ki az ablakon.”

A Mosonmagyaróváron összeállt, csalódott ellenzékiek úgy érzik, a Demokratikus Koalíció mostani lépése egy alku része lehetett, a győri erősen bizonytalanért beáldozták a mosonmagyaróvári erősen biztosat, hisz Győrben azt a DK-s Glázer Tímeát támogatja a Jobbik a polgármester-választáson, aki 2019-ben a jachtos botrány idején is kikapott Borkai Zsolttól.

Kerestük a DK Sajtóirodáját, akik arra a kérdésünkre, hogy miként reagálnak Ábrahám Tivadar lépésére, lemondására, s hogy a kilépések miatt megszűnhet-e a helyi alapszervezet, nem válaszoltak. Annyit közöltek, a DK nem lépett ki semmilyen ellenzéki összefogásból Mosonmagyaróváron, ilyen ugyanis nem jött létre. „A DK valóban Magyar Zoltánt támogatja polgármesterjelöltként, ez azonban nem változás, hiszen eredetileg is őt támogattuk” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!