A hónap gyönyörű fája és gyümölcse: indul a mandula!

Kert

A hónap gyönyörű fája és gyümölcse: indul a mandula!

Sok szépsége van a tavasznak. Nálam a szépségek listáján az elsők között szerepelnek a mandulák is, amelyek a gyümölcsfák közül elsőként burkolódznak halvány rózsaszín, émelyítően illatos virágköpenybe. Amikor a napokban sorra jártam kaszálógyümölcsösünk kicsi oltványait, a friss rügyeket bizony erősen duzzadó állapotban találtam. Távolról nézve már az öreg keserűmandulák is színesednek a rövidesen kipattanó virágrügyektől. A felemás, szinte nem is volt telet követően a tavasz meg sem várta a márciust, váratlanul korán előcsalogatva az éppen csak elszenderült növényeket…

Kemény héja, kesernyés íze ellenére valamiért mindig szerettem a mandulát – no meg persze a marcipánt is, bár kisgyermekként aligha volt fogalmam a kettő amúgy szükségszerűségében is harmonikus kapcsolatáról. Diót törni sokkal egyszerűbb volt, ott hamar ki lehetett tapasztalni a szükséges, de éppen elégséges erő mértékét, amelynek következtében még nem lapult péppé a dió, de már hozzá tudtunk jutni a belsejéhez. Képzavarral élve: a mandula ennél már jóval keményebb dió volt…

Fotó: Pixabay

Mit tudunk a manduláról?

Az Ázsiában őshonos fa nem véletlenül tartozik a csonthéjas magvú gyümölcsfák közé: termésének belső része kemény, vastag burkot alkot, melyet még kalapáccsal sem mindig könnyű a legbelül rejtőző mag kilapítása nélkül feltörni. Az igazán profi mandulatörőknek két irigyelni való tudománya is van: az csak egy dolog, hogy bármikor képesek úgy feltörni a mandulát, hogy a belső mag nem sérül. A másik tudomány miatt valójában sokkal nagyobb tisztelet övezte őket egykoron. A legnagyobb mandulabajnokok ugyanis a hasra fektetett termést úgy tudták ügyesen megütni, hogy azzal 8-10 méteren belül bárkit képesek célzottan kilőni…

Túljutva a mandulatörés procedúráján aztán ott áll (ül) az ember az asztalnál, s nézi, hogyan lehetett egy ekkora kupac héjban csak ennyi bél… 

Fotó: Pixabay 

A mandula részei és felhasználása

Nagy szerencse, hogy a mandulának – a magja mellett – szinte minden más része is felhasználható. A vadabb fajták szűkmarkúsága mellett pedig ráadásul számos olyan nemesített fajtával is találkozhatunk, melyek papírvékony héja alatt hatalmas mag lapul!

Kezdjük rögtön a már most is gyűjthető rügyekkel, melyekből a vérre és a keringési rendszerre kedvező hatással bíró rügyelixírt készíthetünk. Pikánsan keserű ízüknek köszönhetően akár friss tavaszi salátákban is felhasználhatjuk őket.

A keserű íz a nemsokára teljes pompájukban látható mandulavirágok és a szintén hamarosan kifejlődő friss levelek esetében is meghatározó. A növényben található keserűanyagoknak köszönhetően a belőlük készített teák, alkoholos kivonatok – a légzőrendszerre gyakorolt kedvező hatás mellett – enyhe gyomornyugtató és féreghajtó hatással is bírnak!

Fotó: Pixabay 

A mandulafa legnagyobb értéke ugyanakkor kétség kívül a mag, azaz ahogyan a köznyelv ismeri, maga a mandula… Bár a vadabb fajták magja gyakran szinte az ehetetlenségig keserű, a nemesítéseknek köszönhetően ma már számtalan édes magvú fajtával találkozhatunk. A mag keserűsége amúgy korántsem véletlen, a növény terjedési stratégiájának egyik fontos része: a keserű magot az állatok szétrágás nélkül nyelik le, hogy aztán az emésztőrendszeren átfuttatva az anyafától jóval távolabb hullassák ismét a talajra.

A keserű ízekért sok esetben a különféle cián-vegyületek felelnek, melyek kisgyermekek esetében még kis mennyiségben is problémát okozhatnak! A mandulafogyasztás következtében fellépő ciánmérgezés ugyanakkor szerencsére mégis ritka, ugyanis a kellemes ízű terméssel bíró nemes fajtákban már alig van cián, a keserű termésből pedig senki nem fogyaszt szívesen sokat. Ráadásul hő hatására ezek a veszélyes vegyületek lebomlanak!

Fotó: Pixabay 

Kevesen tudják, hogy a mandula héjából rendkívül jó illatú, kellemes ízű – és egészségünkre nézve is biztonságos – főzetet készíthetünk! Amennyiben a törést követően visszamaradt héjakat jó 20-30 percen keresztül forraljuk, klasszikusan vaníliás illatú italt készíthetünk magunknak.

Figyelem! Az arra érzékeny emberek esetében a mandula fogyasztása allergiás tüneteket okozhat. Váratlan vagy súlyos tünetek jelentkezése esetén mindenképpen forduljunk orvoshoz!

Mindenki más viszont fogyassza bátran édességként például mandulatortában, sós formában, csülöksajt mellé, de akár önmagában növényi „sajtként” is kipróbálhatjuk!