A hagyományos és a villanyautóknál is ugyanazzal az egységgel van a legtöbb gond
Fotó: Shutterstock

Ez az egység okozza a legtöbb problémát az autókban

Közölte a 2023-as mentési statisztikáit a német Sárga Angyal. A jelentésükből kiderült, az autók mely egységével merült fel a leggyakrabban probléma. Rávilágítottak, a robbanómotoros és a tisztán elektromos meghajtású autók is hasonló gondokkal küzdenek.


Jóideje ugyanaz az egység okozza a legtöbb problémát az autókban

A frissen közölt mentési statisztikái szerint több mint 3,5 millió alkalommal kellett meghibásodott járművekhez kimennie a német autóklub (ADAC) Sárga Angyal szolgálatának tavaly. 100 ezerrel többször, mint egy évvel korábban.

Az adataik arra is rávilágítottak, a leggyakoribb meghibásodások sorrendje évek óta változatlan. 2023-ban az akkumulátor hibája okozta a segélyhívások 44,1 százalékát. 22,8 százalékot tettek ki a motorral és a motorvezérléssel kapcsolatos problémák. Ezeket követték 10,5 százalékkal a generátor, az önindító, a jármű elektromos rendszerének és a világításának a gondjai.

Kiemelték, több lett a villanyautó az utakon, így többhöz hívták a Sárga Angyalt ilyen játművekhez is. Tavaly 30 ezer alkalommal kellett segíteniük elakadt akkumulátoros autókon. Viszont ez jelentős, 50 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Ezeknél a járműveknél is az indítóakkumulátor volt a meghibásodások leggyakoribb oka.

Hibrid autókhoz pedig nagyjából 44 ezerszer mentek ki – írja a HVG.

Közölték a legmegbízhatóbb autómárkák amerikai listáját is

A mértékadó amerikai fogyasztóvédelmi szervezete, a Consumer Reports pedig az autómárkák megbízhatóságára vonatkozó friss listáját közölte a napokban.

Idén úgy számoltuk ki az autómárkák pontszámait, hogy előbb megvizsgáltuk a súlyozott általános problémaarányt a márkákon belül minden modellévre vonatkozóan. Ezután a márkák megbízhatósági pontjait a 2021-től 2023-ig tartó időszak eredményeinek átlagolásával, illetve azokat néhány 2024 eleji adattal összevonva kalkuláltuk ki, ha ehhez volt elegendő mintánk. Mivel idén megváltozott a módszertanunk, így a mostani eredmények nem összehasonlíthatók a korábbiakkal

- tájékoztatott a Consumer Reports.

A rangsor alapján elmondható, az Egyesült Államokban nem amerikai, hanem japán autógyártók modelljei bizonyultak a legmegbízhatóbbaknak a vizsgált időszakban. De mutatjuk a fogyasztóvédelmi szervezet friss listájának első tíz helyezettjét:

  1. Lexus – 79 pont
  2. Toyota – 76 pont
  3. Mini – 71 pont
  4. Acura – 70 pont
  5. Honda – 70 pont
  6. Subaru – 69 pont
  7. Mazda – 67 pont
  8. Porsche – 66 pont
  9. BMW – 64 pont
  10. Kia – 61 pont


Ne hagyd ki!