Akár 50 ezer tonna hidrogént is rejthet ott a föld, és ez jó
Fotó: Shutterstock

Óriási hidrogénlelőhelyet fedeztek fel a Balkánon

Először 1992-ben észlelték egy robbanékony gáz jelenlétét egy albániai bányában, de csak jóval később vált biztossá, hogy hidrogén szivárog a tárnákból. Jelenleg úgy tűnik, akár 50 ezer tonnát is rejthet ott az egyes rendszámú kémiai elemből a föld. A felfedezés igen sok kérdést felvetett.


A világ egyik legnagyobb hidrogénkészlete rejtőzhet Albánia alatt

1992-ben egy gyúlékony gáz jelenlétét észlelték a bányászok az albániai Bulqizë krómbányában. Később (2011-ben, 2017-ben és 2023-ban is) több, nagyobb robbanás is történt a helyszínen. Így vált egyre erősebbé a gyanú, hogy hidrogént rejthet a föld azon a területen.

Ez azért is meglepő, mert a szakértők úgy vélték, csak nagyon speciális körülmények között maradhat meg ez a gáz a föld alatt. Azonban egy friss, az IFL Science-ben megjelent tanulmány arról ír, egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, valóban hidrogént rejt ott a föld. Sőt, a világ egyik legnagyobb hidrogénlelőhelye lehet, hiszen 5 ezer és 50 ezer tonna közé teszik a területen megbújó gázmennyiséget. Mint kiderült, a helyszínen nagyon sok az ofiolit nevű, vasban gazdag kőzet, ami a vízre reagálva hidrogént termel.

A kutatók mérései szerint a szivárgó gáz 84 százaléka hidrogén, a többi metán és nitrogén. A medencéből nagyjából napi 34 kilogramm, vagyis évente körülbelül 12,4 tonna hidrogén szivároghat.

A HVG megjegyzi, a hidrogént régóta emlegetik a fosszilis tüzelőanyagok alternatívájaként, hiszen az égetésével nem keletkezik üvegházhatású gáz. Azonban a természetben nagyon nehezen érhető el, ezért elsősorban földgáz égetésével állítják elő. Viszont azáltal szén-dioxid jut a levegőbe.

A hidrogénmeghajtásban is látja az autózás jövőjét a Toyota

Egyébként óriási hidrogén-üzemanyagcellás piaccá válik Európa az évtized végére a Toyota várakozása alapján. Emiatt új vállalatot fognak alapítani a kontinensen. A Hydrogen Factory Europe amellett, hogy fejleszteni és gyártani fogja az üzemanyagcellákat, felelni fog a hidrogénes technológiák kereskedelmi koordinációjáért is – jelentette be a Kenshiki Fórumon a Toyota.

A japán autóipari óriás terveihez az Európai Bizottság Green Deal projektje adja az alapot. Ez 45 milliárd euróval támogatja a nulla emissziós technológiák, így a hidrogén elterjedését az EU autóiparában 2027-ig. Ehhez az Európai Unió szállítási infrastruktúra-alapja 284 millió eurós támogatást biztosít töltőállomások létrehozására. Ebből főképpen a transzeurópai szállítási útvonalakon alakítanának ki töltőket 200 km-enként.

A világ első sorozatgyártott, hidrogén-üzemanyagcellás szedánja a Toyota Mirai 2015-ben jelent meg. A modellnek a második generációja 2020-ban érkezett. Ezt a technológát az új Crown-ban is bemutatta a japán gyártó tavaly.

Ne hagyd ki!