Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. március 16. 04:37 Adat, Élet

Kihajítaná az összes gázkazánt az EU a következő 15 évben

„A cél az, hogy 2040-re egyetlen fosszilis tüzelőanyaggal működő kazán se legyen üzemben” – áll az Európai Parlament sajtóközleményében, amiben az épületek energiahatékonyságának javítását célzó szabályok elfogadásáról számolt be a héten az unió parlamentáris testülete. A többek között a gázfűtéses rendszerek leszerelését is előíró intézkedés már tavaly óta napirenden van, és Magyarországot a fosszilis energiahordozókon alapuló fűtés elterjedtsége miatt erősen érinti.

A magyar háztartások energiahasználatában ugyanis meghatározó szerepe van a földgáznak, annak részaránya némi – vélhetően a rezsiköltségek alakulásától függő – ingadozást ugyan mutatott az elmúlt évtized során, ám mindvégig 40 százalék felett volt az Eurostat adatai szerint. (Ezek nemcsak a fűtést, hanem a vízmelegítéstől kezdve a főzésig mindenféle otthoni tevékenységhez kapcsolatos energiaszükségletet figyelembe vesznek.)

A kifejezetten a fűtést illető adatok azonban még inkább azt jelzik, hogy jókora kihívást jelent majd Magyarországon az új szabályoknak való megfelelés. (Amennyiben azokat az Európai Tanács, tehát lényegében a tagállamok is elfogadják. A szabályok alól kivételt kapnak a mezőgazdasági és műemléki védettség alatt álló épületek.)

Az OECD friss országjelentésében is figyelmeztet, hogy egyrészt kiemelkedően elterjedt a magyar háztartások körében a gázfűtés, másrészt rendkívül alacsony, mindössze 25 százalék a hőszigetelt otthonok aránya (míg például Ausztriában 80, Lengyelországban 59, Szlovákiában 35 százalék). A szigetelés hiánya a fölöslegesen sok gáz elhasználása mellett (ami a korszerűtlen, zömmel legalább húszéves gázkészülékek működtetésének is betudható) a modernebb, például hőszivattyús fűtésrendszerekre történő átállást is megnehezíti, azok ugyanis csak akkor működnek megfelelően, ha az általuk termelt meleget meg is tartja az épület.

A gázfűtéstől való megválás persze nem csak Magyarországon okozhat kihívásokat, az energiahordozónak való kitettség leginkább a holland háztartások körében jellemző. Az országban azonban már bő öt éve napirenden van a korszerűbb, megújuló energiaforrásokon alapuló fűtési rendszerekre történő átállás, és mostanra már tapasztalat is akad a váltás megvalósításával kapcsolatban: az egyik legfontosabb hátráltató tényező a fűtéskorszerűsítésben jártas szakemberek hiánya, ami várhatóan Európa-szerte probléma lehet majd. Gondot jelentenek továbbá a még az országon belül is eltérő helyi igények és ambíciók az átállással kapcsolatban.

Erre a nehézségre figyelmeztetett az egyik magyarországi épületgépészeti szaklap is: az épületek és környezetük egyedi adottságai miatt sok esetben kérdéses, hogy egyáltalán lehet-e alternatívát találni a földgázalapú fűtés helyébe, ráadásul a magyar erőművi kapacitások is korlátot szabhatnak az átállásnak. A probléma megoldására az OECD az országjelentésében azon háztartások felé célzott támogatási rendszerek kidolgozását javasolja, amelyek számára a legnagyobb nehézséget jelenti a jól működő alternatív fűtési rendszerek kialakítása, miközben az indokolatlan környezetszennyezést okozó kazánok működtetését bírsággal büntetné a szervezet.

A háztartások energiafelhasználásának elmúlt két évtizedben tapasztalt tendenciái Magyarországon mindenesetre nem túl ígéretesek, a fűtési energiafogyasztás jelentősen nőtt 2000 és 2019 között, így már a második legmagasabb szintűnek bizonyul az OECD által vizsgált országok között. Érdemi növekedés e tekintetben csak Magyarországon történt, a többi országban jellemzően kisebb-nagyobb mértékben, de csökkent a fűtési energiafelhasználás, kivéve Olaszországot, ahol lényegében változatlan maradt.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai UnióGázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet Európai Parlament földgáz fűtés gázfelhasználás gázfogyasztás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.