Hát, mártzius 15-e van, ez a magyar nemzet legszebb ünnepe. Az van, hogy mi nem bántottunk senkit (később mások bántottak minket), csak szabadok akartunk lenni. Ez nem teljesen sikerült, sőt, hátizé, de legalább megpróbáltuk. Nagyon megvertek minket, de hát mégis, volt egy kísérlet.

(Képünk illusztráció)

Tulajdonképpen szót sem ejtenék, ezer hibám van, de hát kiskoromban Szacsvay Imre szobráról estem fejre, az a szobor akkor jól el volt rejtve, nehéz lett volna ugyanis lebontani, merthogy márványból van, Szacsvay egy nagyon kedves ember volt, konkrétan „egy tollvonás volt bűne”, ugyanis a debreceni országgyűlés jegyzője volt, és hát ellenjegyezte, sőt, támogatta a Habsburg-ház trónfosztását. Kicsit benőtte a tufa a szobrát, de mégis, szép dolog erről fejre esni hat évesen. Az más kérdés, hogy 18 évesen ugyanez előtt a szobor előtt randevúztam egy bonyolult lelkű hölggyel, de hát na, a szobor az szobor. Különben kivégzésére 1849. október 24-én reggel fél hétkor került sor. A pesti Újépület melletti fatéren akasztották fel Perényi Zsigmonddal, a felsőház elnökével és Csernus Menyhért pénzügyminiszteri tanácsossal együtt.

Hanem az a bajom, hogy a Rákay Philip képes volt tegnap írni valami olyant, hogy „Petőfi volt az első magyar jedi”

Hát, akkor nagyon nagy bajban vagyunk. Áll két jedi a kökösi hídon, az egyik a Bem apó, a másik a Gábor Áron.

• Te, Áron, elég lesz a tüzérség?

• Félek, hogy nem, Puchnernek eggyel több ágyúja van.

• Mit csináljunk az ifjú pádavannal, nagyon lelkes?

• Küldd el összekötőtisztnek, abba még senki sem halt bele.

Aztán Gábor Áron meghalt a kökösi hídon, ugyanis – hm, Udvarhelyszék védhető lett volna, a ránk támadó Puchner tábornoknak összesen két kozák százada volt, és nem több, mint nyolc ágyúja, nekünk meg hét, szóval menthető lett volna a helyzet, csak hát nem kellett volna felvonszolni az ágyúkat a hídra, mert nem igazán tudtuk használni a szerszámot. Maga Gábor Áron is hősi halált halt, hasba kapott egy kozák ágyútalálatot, a felesége, Iustina, aki egyébként román volt, kapta fel és vitte el a temetőbe. Mondjuk Iustina előtt le a kalappal, keményebb volt, mint a Krupp-acél, még azt is el tudta intézni, hogy a katolikus Gábor Áront az evangélikus pap temesse el.

Szóval, ha már mártzius 15, mit is jelent ez a dolog, hogy „magyar haza”?

Hát, első sorban a nemzet szabadságvágyát. Erről szólt az a 12 pont. Azt be köllene tartani. Az kőbe van vésve.

De mégis, mit neveznék én magyar hazámnak? Egyszer volt egy kora déután, megebédeltünk a Kedvessel Nagyváradon a Müllerájban, az az Ady-múzeum, később sétáltunk kicsit a Körös partján, ott volt egy kis filegória, abban volt egy pianinó, még játszottam is egy kis bluest Mintha Európába szakadtam volna. Ez az én hazám, csak hát nem minden nap jut zongora. Még ugyan az sem zavar, ha románul beszélnek körülöttem, ugyan már.

Hát, erről beszélek. Nehéz volna Gábor Áront feltámasztani – ha ugyan nem lehetetlen – de legalábbis érdemes lenne.

Szele Tamás