Többszáz napalemesnek csikart ki kompenzációt a GVH
Fotó: Shutterstock

Többszáz napelemesnek alkudott ki kompenzációt a GVH

Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU SOLAR Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően. A napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azon ügyfeleinek, akik a 2022 nyarán indult versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretében eredetileg vele szerződtek napelemrendszer telepítésre.



A Gazdasági Versenyhivatal 2022 júliusában indított vizsgálatot a napelemek telepítésével foglalkozó EU-SOLAR Kereskedelmi és Szolgáltató Nyrt.-vel szemben, mert a gyanú szerint a cég megtévesztő módon kommunikálta a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdette a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét.

A GVH eljárása a cég kötelezettségvállalásával zárult. Az EU-SOLAR vállalta, hogy valamennyi, a versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretében napelemrendszerhez jutott vagy jutó azon ügyfele (ideértve a még teljesítésre kerülő függő projektek ügyfeleit is) számára, akik a pályázatuk benyújtásakor eredetileg az EU-SOLAR, mint kivitelező közreműködésével kezdték meg a projektjüket, három évig ingyenesen nyújtja a „Távfelügyelet” megnevezésű napelem-szervizelési és -karbantartási szolgáltatáscsomagját.

A kötelezettségvállalás összesen 1607 ügyfelet érint, a vállalt kompenzációs csomag értéke pedig ügyfelenként három évre mintegy 45 ezer forint. Így a GVH vizsgálatának eredményeként a fogyasztók számára elért kompenzáció összértéke meghaladja a 72 millió forintot. A cég által önként vállalt kötelezettségvállalás pontos és maradéktalan végrehajtását a GVH utóvizsgálatban ellenőrizni fogja.

A GVH Versenytanácsa az eljárás során nem állapított meg jogsértést, és tegyebek között azért döntött a cég által felajánlott fogyasztói kompenzációt tartalmazó kötelezettségvállalás elfogadása mellett, mert az EU-SOLAR végig együttműködő volt az eljárás során, módosított a kifogásolt kommunikációs gyakorlatán és belső eljárásrend bevezetését vállalta az esetleges hasonló aggályok jövőbeli elkerülése érdekében. Továbbá a cég korábban sem követett el versenyjogi jogsértést.


Az ügy kapcsán a GVH arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy adott esetben érdemes mérlegelni a nemzeti versenyhatósággal történő együttműködést, melyre több lehetőség is kínálkozik. A versenykorlátozó megállapodásokban részes cégek engedékenységi kérelemmel fordulhatnak a GVH-hoz, melynek keretében bírság csökkentésben részesülhetnek. Az önkéntes kötelezettségvállalással bizonyos feltételek teljesülése esetén jogsértés megállapítását is elkerülheti egy cég. Bírságkedvezményekben részesülhetnek a vállalkozások tevőleges jóvátétel alkalmazásával, egyezségi eljárás keretében, érdemi megfelelési erőfeszítéseken és további lényeges együttműködéseken keresztül.

Ne hagyd ki!