Fejlesztheti a hírfolyam és a csoportok technológiai hátterét a Facebook
Fotó: Shutterstock

Fejleszthetik a Facebookot, hogy többet tanulhasson rólunk

A Reels videóknál bevált az új technológia, ezért a hírfolyamra és a csoportokra is kiterjesztheti a Facebook. Így többet tanulhat rólunk a közösségi oldal, valamint hozzánk közelebb álló tartalmakkal bombázhat.


Még inkább mesterségesintelligenciás alapokra helyezheti a Facebook működését a Meta

A Reels-ben korábban megjelent, meglehetősen hatékony mesterségesintelligencia-támogatást kaphat a hírfolyam és a csoportok a Facebookon – írja Tom Alison, a Facebook vezetőjének bejelentésére hivatkozva az Engadget.

Miután bevezették az új algoritmust a Reels-videókhoz, az első tesztek azt mutatták, a felhasználók 8-10 százalékkal több időt töltöttek a tartalmak megtekintésével. Ton Alison a hosszabb időtartamot azzal magyarázta, hogy az új megoldás a korábbiaknál sokkal hatékonyabban tanulhat a facebookozók adataiból.

Tehát a felhasználók által nézett videókból a korábbiaknál jóval pontosabban meg tudja ítélni az új algoritmus, milyen tartalmak igazodnak az ízlésükhöz, és olyanokat jelenít meg nekik.

A 24 megjegyzi, ez jó a Facebook anyacégének, a Metának, azonban a képernyőidejük növekedése kevésbé optimális lehet az átlagembereknek. Viszont hozzáteszik, egyelőre nem tudni, mikor jelenhet meg a Reels-éhez hasonló megoldás a többi helyen is.

Óriási összegtől eshetett el a Meta egyes platformjai leállása miatt

Egyébként múlthét kedden nagyjából egy órára leálltak a Meta főbb rendszerei. Világszerte elérhetetlen volt a Facebook, de problémák adódtak az Instagrammal és a Messengerrel is.

Ugyan Zuckerbergék nem közölték, mekkora bevételtől estek el a probléma miatt. Azonban a szakemberek szerint, annak ellenére, hogy hatalmas összegről lehet szó, nem valószínű, hogy ez megingatta a cég pénzügyeit.

A fiaskó legfeljebb 100 millió dollárt, vagyis durván 36 milliárd forintot húzhatott ki a Meta zsebéből Dan Ives, a New York-i Wedbush Securities ügyvezető igazgatója szerint. Ez elenyésző összeg ahhoz képest, hogy tavaly a vállalat bevétele 134 milliárd dollár volt. A cég részvényeinek az értéke az eset után nagyjából 1,5 százalékot esett, de mára meghaladta korábbi árszintjét is.

Ne hagyd ki!