Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. március 12. 18:09 Adat

Sokat költött gazdasági terjeszkedésre a kormány, aztán jött az energiaválság

Erősen hatott az elmúlt évek energiaválsága a magyar költségvetésre uniós összehasonlításban az Eurostat friss számításai szerint: Magyarországhoz képest csak a fosszilis energiahordozóknak és az orosz gázimportnak szintén erősen kitett Görögországban ugrott meg jobban az energiával és üzemanyagokkal kapcsolatos kormányzati ráfordítások mértéke a GDP arányában 2020 és 2022 között.

A magyar kormány költései azonban már korábban is viszonylag sajátosan alakultak a többi uniós országban tapasztaltakhoz képest: a gazdasági ügyekre – ide sorolandók a munkaügyektől kezdve az egyes iparágak igazgatásán és fejlesztésén keresztül az energiával és üzemanyagokkal kapcsolatos fentebb említett ráfordítások is – 2022-ben a GDP 10,5 százalékának megfelelő értékű összeg jutott Magyarország költségvetéséből. Ehhez hasonlóan magas arány e kategóriát illetően egyetlen másik tagállamban sem mutatkozott két éve, és Magyarországon sem fordult elő korábban.

A legtöbb költségvetési kiadás az uniós országokban – közöttük Magyarországon is – a szociális védelmi háló fenntartásával kapcsolatos. Igaz, az Európai Unióban a többek között a nyugdíjakat, a családtámogatásokat és a betegségek, illetve a munkanélküliség okán folyósított ellátásokat is magába foglaló kategóriára jellemzően jóval nagyobbak a GDP-arányos ráfordítások. Ezt követi jellemzően az egészségügy az Európai Unióban, ám Magyarországon az említett ágazat a költések sorrendje alapján csak az ötödik legfontosabb kormányzati szektornak mutatkozik.

A magyar kiadási struktúrában viszonylag nagy súlyt kapva előrébb helyezkednek el az általános közösségi szolgáltatások, aminek jelentősége még tovább emelkedhetett tavaly, ugyanis a növekvő kamatkiadások is ebbe a kategóriába esnek. Az államadóssággal kapcsolatos költések ráadásul már 2022-ben is jelentősek voltak Magyarországon, az uniós tagállamok közül csak Olaszországban (illetve a társult Izlandon) fordítanak többet a kormányzati hitelekkel kapcsolatos kamatokra és költségekre a GDP arányában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat államadósság államháztartás állami cégvásárlások állami kiadás állami kiadások energiaválság költségvetés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.