Tech

Újabb változás jön az európai iPhone-okra

Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images
Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images

Március 7-én hivatalosan is életbe lépett az Európai Unió digitális piacokról szóló törvénye (DMA), melynek részeként jelentős változtatásra bírja rá a platformszolgáltatókat az EU. Az Apple ennek részeként rengeteg engedményt tesz az európai felhasználóinak, most pedig kiderült, hogy a szolgáltatók már saját weboldalukon is terjeszthetik majd az alkalmazásaikat – írja a Reuters.

Mint ismert, a törvény rábírta az Apple-t, hogy teret engedjen az alternatív alkalmazásboltoknak is iOS-en, amely lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy megkerüljék a cupertinói cég 30 százalékos díját. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy bár a cég alternatív megoldása a törvénynek megfelel, papíron sokkal jobban fájhat a fejlesztőknek.

Az Apple márciusi közleményében kiemelte, hogy a változás részeként engedélyezik, hogy közvetlenül a fejlesztő webhelyéről terjesszék az appokat.

A cupertinói cég ennek részeként hozzáférést biztosít a fejlesztők számára API-khoz (alkalmazásprogramozási interfészhez), ami megkönnyíti alkalmazásaik terjesztését az internetről, illetve a biztonsági másolatok készítését, és az alkalmazások visszaállítását is.

A cég jelezte, hogy az alternatív alkalmazásboltokat létrehozó fejlesztők azonnal kínálhatnak olyan katalógust az érdeklődőknek, amelyek kizárólag a piactér fejlesztőjének saját alkalmazásaiból áll. A fejlesztőknek ráadásul nem kell konzultálniuk az Apple-lel a kedvezményeikről és egyéb ajánlataikról. Bár a riválisok kétkednek az Apple együttműködési hajlamában, a cupertinói cég nagyot kockáztat, ha nem, ugyanis a DMA-t megsértő vállalatok akár a globális forgalmuk 10 százalékát elérő bírságot is kaphatnak.

Kapcsolódó
Teljesen átalakul a közösségi média Európában: erre lehet számítani
A Facebook és az Európai Unió harca évek óta tart, azonban most úgy tűnik, sikerül keretek közé szorítani a közösségi médiaóriást, és a társait is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik