Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2024. március 12. 10:14 Közélet, Világ

A kínai rendőröket csak Horvátország és a Salamon-szigetek fogadja olyan lelkesen, mint a magyar kormány

Mint nemrég kiderült, Pintér Sándor belügyminiszter aláírt egy megállapodást kínai kollégájával, melynek értelmében magyar városokban is megjelenhetnek kínai rendőrök.

Miért fontos ez? 2022-ben több országban, köztük Magyarországon is azonosítottak olyan, feltételezhetően rendőri feladatokat ellátó központokat, melyek a pekingi kormány megbízásából működhettek.

Számokban: Az eddig elérhető információk szerint összesen 53 országban működtek hasonló szervezetek, az Egyesült Államokban, Európában, Kanadában, Észak-Afrikában és Ázsiában is fedeztek fel belőlük.

  • Budapesten Kőbányán és a Józsefvárosban azonosítottak két kínai rendőrörsöt.
  • A kínai kormány narratívája szerint egyszerű szolgáltatóközpontokról van szó, ahol a kínai állampolgárok hivatalos ügyeiket intézhetik.
  • Az állomásokkal kapcsolatban az az aggály merül fel, hogy a pekingi rezsim meghosszabbított karjaként ezeken keresztül próbálják kontroll alatt tartani a kínai diaszpórát, illetve adott esetben hazakényszeríteni azokat, akiket a kínai kormány valamiért felelősségre akar vonni.
  • A Belügyminisztérium akkor azt mondta, nem tud ezek működéséről.

Mi változik? A belügyminiszter engedélyével teljesen legálisan, a magyar rendőrökkel együtt járőrözhetnek majd a kínai rendőrök.

Kontextus: a kínai rendőrök megjelenése külföldi országok utcáin nem új keletű, korábban Szerbiában és Olaszországban is lehetett találkozni kínai egyenruhát viselő járőrökkel. Ott kifejezetten a turistacélpontnak számító településeken láttak el szolgálatot, segítették a kínai turistákat.

  • Önmagában nem ördögtől való a gondolat, nyaranta magyar rendőrök is együtt járőröznek horvát kollégáikkal a magyarok által közkedvelt horvát településeken, ezzel segítve az intézkedések gördülékenységét, illetve a magyarok komfortérzetének növelését.

Igen, de az olaszok például bontották az egyezséget, amikor kiderült, hogy a titkos kínai rendőrörsökből Olaszországban is működik közel egy tucat. 

  • Legutóbb Thaiföldön merült fel, hogy engedélyezik kínai rendőrök jelenlétét, ám ez olyan erős társadalmi ellenállásba ütközött, hogy gyorsan elvetették.
  • Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy egy EU-n kívüli ország joghatóságot gyakorol az EU területén.
  • Magyarországon kívül csak Horvátországban és a Salamon-szigeteken fogadják tárt karokkal a kínai rendőröket.

Felülnézet: részben a kormány külpolitikai törekvéseivel magyarázható, hogy Magyarország a történtek ellenére miért engedélyezi a rendőrök jelenlétét.

  • Hazánkban egyre erősebb a kínai tőke, sorra épülnek a gyárak, és a vendégmunkások mellett kínai turistából is egyre több van: négy év alatt megháromszorozódott a számuk.
  • Ugyanakkor ez lehet pusztán szimbolikus döntés is – Kína irányába pozitívan, míg az EU és a NATO felé jelzésértékűen, hogy Magyarország nem feltétlenül osztja a nyugat álláspontját, ha Kínáról vagy Oroszországról van szó.
  • Közben a magyar miniszterelnök egy másik lovat is megül: amerikai látogatása során látványosan elkerülte a Fehér Házat, és a híresen Kína-ellenes Donald Trump exelnököt látogatta meg, egyértelművé téve, hogy kit favorizál az őszi elnökválasztás győzteseként.
  • Trump nemrég bedobta, hogy megválasztása esetén a Kínából érkező termékekre 60 százalékos vámot vetne ki, ez igen érzékenyen érintené Kína gazdaságát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogyan változtatta meg az 56-os forradalom több száz millió ember sorsát?A magyar felkelés alapvetően befolyásolta Mao Ce-tung gondolkodását, 1956 után félmillió értelmiséget hurcoltak meg, és ez még csak a kezdet volt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nyugati országok tiltólistáin szerepel, nálunk az Orbán-rendszer csúcscégével kezd együttműködni a HuaweiA kínai Huawei és a 4iG együttműködésről szóló szándéknyilatkozata az amerikai kormányt is aggasztja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjratermelődik a kuruc-labanc szembenállás Magyarország Kína-politikájábanEllenzékben az „értékalapú”, kormányon pedig az „érdekalapú” Kína-politika jellemző Magyarországon, akárcsak a legtöbb európai országban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ Horvátország Kína kínaiak magyar Kína-politika magyar-kínai kapcsolatok rendőr Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.